Rettegnek a panelház lakói - Egy őrjöngő férfi miatt forrnak az indulatok

Mint mondják, se éjjelük, se nappaluk. Félnek. Egy olyan történetet fogalmazunk meg most pár sorban, amiről nekünk csak röpke benyomásaink lehetnek. Igen, ottjártunkkor hallottuk az őrjöngő férfit, és igen, érzékeltük a lakók indulatait, kétségbeesését. Ők már több éve így élnek, az édesanya pedig már 27 éve neveli nyolcvan százalékban autista gyerekét. A házban mind a két oldalt meghallgattuk, igazságot kerestünk, de csak fáradt, idegileg kimerült lakókat, és egy szomorú, zavarban levő anyát találtunk. A lakóknak joguk van a nyugodt hétköznapokhoz? Joguk van. Az édesanya tehet arról, hogy beteg a fia? Nem tehet.

- Éjszaka is gyakran elkezd ordítani, felriadok, és reggelig nem tudok elaludni – panaszkodik egy idős hölgy. Úgy ordít, hogy azt nem lehet elmondani. Már kétszer elvitették, egy darabig bent fogják, de aztán kiengedik. Én teljesen tönkrementem. Nem lehet vizet engedni, ha már fürdünk, tombolni kezd. Mindenki panaszkodik, de tehetetlenek vagyunk, és félünk – meséli az asszony.

A hölgy férje a közös képviselő, akit minden nap felhívnak a lakók, tegyen valamit. Hajdú István már az önkormányzatnál és a rendőrségen is járt. Évek óta élnek így a tízemeletes panelház lakói. Kiss Zoltán Edward rendőrségi szóvivő elmondta, utoljára június közepén voltak kint a rendőrök, de arról nincs információjuk, hogy a 27 éves fiatalember bántalmazott volna valakit. Feljelentést senki nem tett.

- Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy férfi zavartan viselkedik, kiabál. Biztonsági intézkedés keretében segítették kollégáim a mentők munkáját, akik őt kórházba szállították – mondta el a szóvivő.

- Folyton hangoskodik, rendszeresen halljuk, hogy lent veszekednek, sikítoznak és ütik egymást. A kutyám is folyton ugatja őket. A mosástól is kiborul, vagy ha megnyitjuk a csapot. Volt olyan, hogy leverte a biztosítékot, és nem volt a házban és a környéken áram. Volt már kint többször a rendőrség is. Se tanulni, se aludni nem tudunk, nagyon kimerítő – mondja egy házban lakó lány.

- Tör és zúz a lakásban, és az is előfordul, hogy nagymamája és édesanyja ellen fordul. Volt, hogy a fiú nagymamája az ablakon kihajolva kiabált, a szomszédoktól kért kétségbeesetten segítséget – osztja meg velünk tapasztalatait, fejét csóválva egy ott lakó férfi.

Természetesen bekopogtattunk abba a lakásba is, ahol a 27 éves férfi lakik, nagymamájával és édesanyjával.  Pár perc elteltével az édesanya nyitott ajtót.

- Azt nem mondják el, ők mit csinálnak. Szétverik az ajtót, fenyegetnek. Fellöknek, a gyereket meg bottal agyon akarják ütni. Ezt gondolom, nem mesélik el, csak az ő verziójukat. Nyolcvan százalékos autista, le van százalékolva, egy éves kora óta hordom pszichiáterhez. Az autisták nem bírják a panelt, a szagot, a hangot, a zajt. Ahogy itt érzékel valami koppanást, akkor elkezd őrjöngeni. A szomszédok a csövet verik, ő meg nekimegy, vagy üti a falat. Már mindenhol feljelentettek – mondja az anya. -  Csendháborítás miatt kell most befizetnem tízezer forintot, hiába fellebbeztem. Azt írtam, hogy egy beteget nem lehet pénzbüntetéssel sújtani, azzal őt nem lehet megváltoztatni. Úgy beszélnek velem, mint a kutyával. Én nem tehetek róla, hogy beteg valaki, és nem tudom hova vinni. Azt mondták, addig nem nyugszanak, míg el nem megyünk innen, vagy a gyerekemet be nem záratják. Nézzék meg, szétverik az ajtót, be van horpadva – mutat a bejárati ajtó ütésnyomaira.

Majd amikor meghallja bentről fia kiabálását, elnézést kér, gyorsan lezárja a beszélgetést, az ajtó bezáródik. Az élet így megy tovább? Vajon meddig mehet így tovább?