Hírek

2015.08.04. 18:56

Érdeklődőbbek és fogékonyabbak a királynőjelöltek az előző évekhez képest

Rétimajor - Egy mesés napot töltöttek el együtt Rétimajorban a Fehérvár Szépe- Fejér Megyei Hírlap Királynője verseny idei döntősei. A hétfői falmászás után, a második napon még inkább összerázódhattak.

Buthy Lilla

Ezt hívhatnánk akár irányított pihenésnek is, mindenesetre a lányok nagyon élvezték a fotózást
Fotó: Radnai Zoltán

A szépségverseny korábbi jogtulajdonosa, Óber László szerint, ha két nap után egy szóval kellene jellemeznie az idei királynőjelöltek mentalitását, akkor az élénkséget mondaná.

- Abszolút pozitív a benyomás, azt is mondhatom, hogy érdeklődőbbek és fogékonyabbak a királynőjelöltek az előző évekhez képest. Igazi nőként nyüzsögtek, csacsogtak, és persze már a baráti társaságok is kezdenek kialakulni - mondta el Óber László, aki együtt töltötte a napot a versenyzőkkel. Elmondta, a lányok maradéktalanul megoldották az összes gyakorlati és elméleti csapatépítő feladatot. Megtudták, melyek a gyengéik és erősségeik, milyen személyiségtípusba tartoznak. A személyiségkutató után kiderült, sokszínűek a döntőseink, vannak dominánsabbak és megtalálhatók közöttük a visszahúzódóbb személyiségek is. Az alap összerázódás után már nagyon várják a következő napok katonai és tűzoltó tematikájú programjait is.

 

Szavazzon a legszebb lányra!

Ezek is érdekelhetik