Egyik függésből a másikba

A válaszkeresésről, az Önpusztítás hasznáról és káráról a minap, egészen pontosan december 19-én – de az időpont a „szerek" tér és idődimenzió nélküli világában lényegében mindegy is – három ismert alkotó, Pajor Tamás, Pallag Zoltán és Kubiszyn Viktor beszélgetett a megyei múzeumban.

A résztvevőkben legalább három közös dolog van: mindkét végén égették a gyertyát, leálltak az önpusztítással és tisztán is alkotó emberek maradtak – mondta Pallag Zoltán, az est házigazdája.

Súlyos arcok, akik szerint józanul is lehet butulni. Pallag Zoltán, Pajor Tamás és Kubiszyn Viktor. Közülük ketten megtérve jöttek le a szerekről. A függés maradt, csak most más a tárgya. A nagy kérdés az, mi lesz azokkal, akik nem hisznek. Fotó: Molnár Artúr

Ahogy az invitálásban elhangzott, tényleg „súlyos arcok" találkoztak. Pajor Tamás, aki egykor a legendás underground együttes, a Neurotic frontembere volt, ma a Hit Gyülekezete egyik legbefolyásosabb vezetője, sikeres üzletember. Kubiszyn Viktor író, újságíró, a Drognapló és a Foglalt ház írója, Pallag Zoltán a Noir című könyv szerzője, az Árgus folyóirat egykori főszerkesztője. Érdekes beszélgetés volt, bár mondana igazat az, aki szerint elhangzott a válasz.

Van-e kiút az ördögi körből? És ha van, hol van? Segítheti-e az alkotást a rock & roll életforma? Hogyan működik a jó (dal)szöveg? A megtisztulás együtt jár a megtéréssel? Mit kezdhet egy önpusztító alkat a valósággal? Lehet-e józanul jó művészetet csinálni?

Jó kérdések, bár aki arra várt, hogy újszerű válaszokat is kap, csalódott. Csak annyi volt biztos, hogy a belépés ingyenes. Pont úgy, mint a drogoknál vagy a Rejtő-könyvben: a kilépés bizonytalan.

Pajor Tamás története sokak által ismert. A Neurotic zenekar a nyolcvanas évek budapesti underground rock 'n' rolljának egyik meghatározó együttese volt. 1980-ban alakult és 1987-ben, az énekes-frontember, Pajor Tamásnak a Hit Gyülekezetébe való megtérésével bomlott fel. Szövegei a magyar rap első darabjai közé tartoznak. Történetét Xantus János filmrendező híres, Rocktérítő című filmje mutatja be.

Kubiszyn Viktor író, filmkritikus, a filmhu moziportál rovatvezetője, a Filmvilág folyóirat szerkesztője volt. Tizenhat évig volt a „szereken", mindent kipróbált, többször a halál torkában járt. Élményeiről a nagy sikerű Drognapló és a Foglaltház című könyvben számolt be. Ahogy írja: „Azok hangján írni, akik nem szólalnak meg". Ő függéséből a ráckeresztúri református drogterápiás otthonban lépett ki. Első döntése – mondta – az volt, hogy meghal vagy változtat, a második az, hogy megtér.

A házigazda, a seregélyesi világpolgár, Pallag Zoltán, aki a korábban provinciális és kevesek által olvasott fehérvári Árgus folyóiratot főszerkesztőként az egyik legsikeresebb hazai irodalmi lappá alakította, évekre eltűnt. Mint kiderült: drogkörnyéki területekre emigrált, s csak az idei Ünnepi Könyvhét előtt nem sokkal tűnt fel ismét, igaz, akkor rögtön Noir című verseskötetével rukkolt elő.

Három kreatív, alkotó ember esetében óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy segítheti-e az alkotást ez az életforma, a tudatmódosítók használata.

Van, akinek igen, van, akinek nem – derült ki a válaszokból. Kubiszyn Viktor, aki ritka tiszta időszakaiban egy másik függéshez, a munkamániához menekült, most már úgy véli – bár akkor száguldott a karrierje –, hogy nem, mert a drogos, a függő, teljesen énközpontúan cselekszik, s ez nem motivál jó alkotásokra.

Hasonlóan vélekedett Pajor Tamás is, aki a megtérése előtti időszakot, amikor az ellenkultúra – annak minden kellékével, a folyamatos bulizással és szerhasználattal – a lázadás része volt, elvesztegetett éveknek tartja. Az egykori lázadó különösen kemény szavakkal illette a drogliberalizáció híveit. A mai, tömeges droghasználat sokban különbözik a hőskorétól – vélte.

A szenvedélybetegek közül sokan a hit segítségével jöttek ki a krízisből. – Nem lehet, hogy a vallás is ugyanolyan függés, mint a drog volt? – kérdezte a házigazda, s kiderült: ez bizony lehet. Pajor Tamás szerint minden ember függ valamitől, kapcsolattól, munkától, a kábítószer csak az egyik ilyen tényező. – Ez legalább gazdagítja az életet – tette hozzá Kubiszyn Viktor.

A képmutatás ára

Klecska Ernő

A magyar társadalom képmutatóan viszonyul a függőkhöz. Már az is erről tanúskodik, ahogy kibökjük: drogos. A milliónyi alkoholista, a mérhetetlen számú gyógyszerfogyasztó országa ez, ám nem pusztán cinikus és embertelen ez a hozzáállás, de haszontalan is. Szó szerint. Sehol nem jár ugyanis haszonnal az, ha az okok helyett tüneteket kezelünk, a fegyelmezés pedig végképp nem vezet sehová. A politikusoknak, mint a társadalmi keretek kialakítóinak, az lenne a dolguk, hogy ne kelljen a hétköznapok elől pótszerekhez menekülni. Nem szívességből, felebaráti szeretetből kérjük – az adónkért cserébe.