Hírek

2014.06.21. 09:31

A formás testű szépségek imádnak sportolni, mozogni

Székesfehérvár - Imádnak mozogni, sportolni, s nem mellesleg kíváncsian tekintenek a jövőbe. A Fehérvár Szépe 2014 tizennyolc továbbjutója augusztusra bomba formába hozza magát.

S. Töttő Rita

Futnak, lovagolnak, versenytáncolnak, kirándulnak, kondiznak, szóval így vagy úgy, de valamilyen módon formában tartják egyébként is formás testüket az idei Fehérvár Szépe – Fejér Megyei Hírlap királynője címre pályázó lányok. Az elődöntőn kiderült, hogy még ha olyan különbözőek is, mindannyian szeretnek mozogni, sportolni valamit. Nagyon értékelte ezt a zsűriben idén résztvevő Egeressy Anett, aki tavaly a legsportosabb szépség különdíjában részesült.

A sportos Egeressy Anett is zsűrizett a szépségverseny elődöntőjén. Fotó: Koppán Viktor

– Maga a megmérettetés is nagyon nagy élmény volt, de legalább akkora megtapasztalni a másik oldalt – árulja el az ifjú hölgy, aki kritikus, de érdeklődő szemmel fogadta azokat a versenyzőket, akik szeretnének ő és a többi kitüntetett helyezést elérő lány nyomdokaiba lépni. Ehhez pedig kívül-belül topon kell lenni, testileg-lelkileg harmóniában önmagukkal és a világgal.

Egeressy Anett sok jó tanáccsal szolgál a 2014-es esztendő szépségversenyén résztvevőknek:

– A természetes szépségeket részesítjük előnyben, a nagyon mű dolgokat nem kedveljük. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy jó smink vagy frizura ne lenne megengedett, hiszen az csak kiemeli a szépséget. De a lényeg, hogy mindenki legyen önmaga – hangsúlyozza Anett a zsűri nevében.

A zsűri most arra vár, hogy a lányok az augusztusi döntőre a legjobb formájukba rázódjanak.

Olvassa el ezt is!

Székesfehérvár - Fiatalok, szépek, mégis rájuk fér az önbizalomnövelés - ez derült ki az idei Fehérvár Szépe verseny elődöntőjén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!