Hírek

2014.02.07. 13:55

Indokolatlan költségek terhelik a fuvarozókat

Olvasónk egy olyan problémával kereste szerkesztőségünket, amelyről más fuvarozók felől is hallottunk már.

Tihanyi Tamás

Szabó László nem érti, miért kell többet, vagy éppen büntetést fizetnie más hiányosságai miatt (Fotó: Lovász Lilla)

Az úthasználati díj többféle képpen szedhető be. Egyik lehetőség, hogy szakaszjegyet vesz a fuvarozó, a másik, hogy a HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszeren keresztül fizet. Ez utóbbi egy műhold összeköttetéssel rendelkező elektronikus rendszer, melynek OBU nevű egységét az autóban kell elhelyezni, SIM kártyája GPS-ként működik, és információt ad a központnak arról, hogy az autó adott pillanatban hol tartózkodik, mi az útirány, és hogy autópályán, vagy főútvonalon halad-e. Az OBU rendszer üzemeltetője, a SecretControl GPS Kft. veszi a jelet a műholdon keresztül, és továbbítja a HU-GO ügyfélrendszerre, és a fuvarozók által előre feltöltött pénzből vonja le a díjat. Hasonló rendszer másutt is van, például Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, annyi különbséggel, hogy az ott használatban lévő technika sokkal inkább felhasználóbarát.

Az útdíj mértéke függ a teherautó által használt tengelyszámtól. Ez szállítmányozás közben egy nap alatt akár többször is megváltozik, hiszen elképzelhető, hogy például a pótkocsit nem húzza egész nap, az út egy részét a nélkül teszi meg. Márpedig pótkocsival az úthasználati díj 40 százalékkal drágább, ami nagyon megnöveli a fuvardíjat. Az OBU-n keresztül menet közben nem lehet tengelyszámot állítani, csak interneten keresztül, ami legalább egy okostelefont igényel.

- Ha nem működik az OBU úgy, ahogyan kellene, az miért a felhasználó hibája? - kérdezi Szabó László. Engem most büntettek meg 110 ezer forintra, mert emiatt egy 20 kilométeres szakaszra nem volt jogosultságom.

Megtette a megfelelő lépéseket átállítva a tengelyszámot, de mint később a SecretControl Kft válaszából kiderült az AÁK Zrt (új neve Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.) szervere nem képes kommunikálni az OBU-val.

- Ezért a hibáért én fizetem a bírságot? Érdeklődésemre azt a választ kaptam, hogy az OBU legyen folyamatosan bekapcsolva és a legmagasabb tengelyszámra állítva, így elkerülhető a bírság. Más országokban ez úgy működik, hogy a tengelyek száma állítható és a rendszer időben jelzi, ha elfogy az előlegként feltöltött pénz. A közlekedési minisztérium szerint a hibaszázalék 1 százalék alatti, mivel azonban a bírság összege csillagászati, ez a közlemény mélységesen felháborító.

Szabó László úgy gondolja, méltatlan, hogy a felhasználó (aki nem keveset fizet az úthasználatért) szerezzen be okostelefont, arra fizesse az internethasználatot, vagy fizesse a legmagasabb tengelyszámot, akár indokolt, akár nem. Nem mindegy, hogy 67, vagy 110 forintot fizet kilométerenként. Megítélése szerint az is probléma, hogy nem kilométer alapú, hanem szakasz alapú a díjszabás, tehát ha egy 10 km-es szakaszon csak 100 métert halad, akkor is 10 km-t fizet. Szót érdemel szerinte az a gyakorlat is, hogy Magyarországon az utakat hasraütés-szerűen minősítik át főútvonallá úgy, hogy egyszerűen kiteszik a táblát, és nem zavarja őket ebben az út minősége.

 

Ezek is érdekelhetik