Hírek

2012.05.10. 15:39

Gyerekcsemeték, jó kezekben

Székesfehérvár - Mexikói, kanadai lurkók is jártak már a Csemete Alapítvány bölcsődéjébe az elmúlt évek alatt. Sárközi Valéria az elsők között ismerte fel, hogy a szülők igénylik a rugalmas gyermekfelügyeletet.

Fejér Megyei Hírlap

- Négy lányom van: amikor egyetemre, főiskolára jártak,  gyakran vigyáztam az évfolyamtársaik gyerekeire. Később az egyik lányom a színházban dolgozott, akkor pedig a színészek gyerekeire felügyeltem. Ekkor már világosan láttam, hogy  egyre több szülőnek a rugalmasság sokkal fontosabb, mint az állandóság. Ekkor már a Sarló utcai bölcsődében dolgoztam, s közben megismerkedtem Mátay Katalainnal, akivel létrehoztuk a Csemete Alapítványt 2000 januárjában - emlékszik vissza az úttörő vállalkozás kezdeteire Sárközi Valéria, a Csemete Alapítvány gyermekcentrumának vezetője, aki a napokban vette át a családi napközik fejlesztése terén végzett kimagasló munkájáért a miniszteri dicséretről szóló oklevelet.


A kilencvenes évek végén az önkormányzat megpályáztatta a Sarló utcai bölcsőde működtetését. Valéria ekkor, a pályázatában írta le először  merőben új elképzeléseit, amire az önkormányzatnál is felkapták a fejüket, s úgy ítélték meg, támogatásra érdemes: - Azóta is nagyon sokat segít a város nekünk azzal, hogy ingyenesen használhatjuk az épületet. A kezdéskor 45 férőhelyünk volt, tizenheten dolgoztunk itt, most már 84 férőhelyünk és 32 dolgozónk van. A 84 férőhely a klasszikus bölcsődét jelenti, ezen felül működik  2006 óta   a családi napközink, a játszócsoport és esténként a Mikkamakka játéktár, így van olyan nap, hogy 120 kisgyerek is megfordul az épületben - sorolja az intézmény vezetője, aki büszke arra, hogy mexikói, tunéziai, angol, skót, sőt kanadai családok gyermekeire is vigyáztak már,  akiknek a szülei munka miatt érkeztek és tartózkodtak Székesfehérváron.
- Mivel civilek vagyunk,   jóval nagyobb a lehetőségünk arra, hogy ne hagyományos bölcsit működtessünk: ide már reggel hét előtt is lehet gyereket hozni, s akinek a munkaideje olyan, annak akár este  hétig is maradhat nálunk a gyermeke. A szülők most már el is várják ezt a rugalmasságot tőlünk - emeli ki Valéria, aki két fontos dolgot említ még meg:   Borbás Katalin személyében pszichopedagógus  dolgozik náluk,  aki a szülőknek a gyermek játéktevékenysége alapján ad hasznos nevelési tanácsokat. Rajta kívül pedig a gyermekek mozgásával foglalkozó fejlesztőpedagógusuk is van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!