Hírek

2006.12.06. 03:28

Zászlókkal az út mentén

Székesfehérvár (psz) - A város határát jelző táblát elhagyva hamar feltüntek a 81-es út félpályás útlezárásának demonstrálói. Az akciót tartósra tervezik a megmozdulás szervezői.

Pál Szabina

A forgalom békésen csordogált, akárcsak a tüntetés eseményei. Mintegy tizenöt gépkocsi gyűlt össze, zászlók lengtek, az autósoktól együtt-érző és biztató integetés, dudaszó érkezett. Herman István, a Nemzeti Forradalmi Bizottmány Fejér megyei vezetője, a megmozdulás szervezője elmondta, minden kedden, 7 és 10 óra között a 81-es úton, szerdánként ugyanebben az időben pedig a 63-as úton hallatják a hangjukat december 20-áig. Január 9-étől aztán folytatják akciójukat egészen a hónap végéig.

A demonstráció céljaként Gyurcsány Ferenc és Warvasovszky Tihamér lemondatását jelölte meg Herman István, hiszen szerinte Fehérvár polgármestere is igent mondott a miniszterelnök hazugságaira. Hozzátette, nem megosztani akarnak, sokkal inkább a nemzeti egységre akarják felhívni a figyelmet, az ország több pontján hasonló tüntetések zajlanak. Hangsúlyozta, a gazdaságban nem lehet bal- vagy jobboldalról beszélni, egységet kell teremteni. A szervezett megmozduláshoz időközben magánszemélyek autói is csatlakoztak, egyikük szerint hosszú órák alatt sem tudná elmondani az okokat, amelyek idáig vezették. Volt, aki személyes sérelme miatt érkezett a 81-es útra: azt mondta, részt vett az október 23-ai budapesti tüntetésen, amely után egy hónappal elküldték a munkahelyéről. Most jelenlétével kívánt demonstrálni az eljárás ellen.

Ezek is érdekelhetik