Meghívót mindenki kapott

Sörhasú Béci, a szerda esti foci szervezője, látván az online jelentkezési űrlap hiátusait, fejét vakarván, magában mormogva nem tudta eldönteni, hogy most akkor a többiek játszani jönnek-e?

A megtámadott ország vezetése felismervén, ez már háború, táviratban tette fel a hivatalos kérdést szövetségeseinek, hogy tankokkal, fegyverekkel, hadsereggel békét hozni, igazságot teremteni jönnek-e?

A programszervező konzorcium kiküldte mind a híd­avatásra szóló meghívókat, benne a kérdés: hidat avatni jönnek-e? Hívták a fiút, ki vesztett a kártyán, hívták a galambpárt, akik mint Rómeó és Júlia készülődtek is, hívták az uzsorást, kinek adósai már előrementek, aztán a koldust, az unatkozó úrinőt, akinek már teherré lett, hogy minden reggel, estve öltözni és vetkezni kellett, s hívták a többit: a bolondot, a megcsalatottat, a vesztes párbajozót. Jöttek is a válaszok, volt köztük hideg és meleg egyaránt, ám csak a végeredmény számított: jöttek, előbb vagy utóbb, mindenki odaért.

A hídra odatódultak sokan a piacról, a tarka vásárból is. Jött a bábjátékos, aki a komédiát már lejátszotta, mulattatott, de nem mulatott. Jött a Londonhoz címzett ivó korcsmárosa, akinek vendégei már kiitták mind a poharakat. Jött a virágárusleány, üres kézzel. Jött a jós cigány asszony, aki hiába mutatta a jövőt, senki sem mert odanézni. Jött a mámoron túl lévő kéjhölgy, az elítélt, aki felett törvényt hirdettek.

Sorban odajárultak valamennyien. Volt lökdösődés, tolakodás, álmélkodás és előreengedés is. Ezek nem mind látszódtak a lábak által felvert por, a mellkasokon viselt érdemrendek és az egymásra való oda nem figyelés miatt. Jöttek a nagy hatalmúak, jöttek a magas rangúak, jöttek a melldöngetők. Jöttek, akik magukat nagyra tartották, és jöttek azok is, akiket mások tartottak nagyra. Előbbiek magukat az utóbbiaknak hitték, de utóbbiak ezt fel sem vették.

Jöttek azok is, akiket másokkal összekevertek, pedig az ő személyük fontos lett volna; saját maguknak. Vannak ugyanis olyanok, akik azért beszélnek, hogy szóljanak, s nem azért, hogy mondjanak. Jó emberek is jöttek, hiszen Isten útjai kifürkészhetetlenek, és rossz emberek is jöttek, hiszen Isten útjai kifürkészhetetlenek. Jöttek a vakbuzgók és a hajbókolók, jöttek a derűsek és a kedvesek, jöttek a semlegesek és jöttek az elkötelezettek. Jöttek azok is, akik másokat kihasználtak, megvertek, megrugdostak, megaláztak, megnyomorítottak. Ők magukat jónak tartották, kiemelkedőnek és becsületesnek. Jöttek aztán azok is, akik másokat átöleltek, biztattak és felemeltek. Ők gyakran kétségbe vonták saját tetteik érvényét, önnön személyük súlyát és jelentőségét.

Jöttek mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek. „Véred kiontott harmatával / irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!” A hangszórókból végig Liszt Ferenc egyik szerzeménye szólt, s a falakon megmozdultak mind, a föld felé tértek mind a reliefek, a fametszetek és a miniatúrák alakjai.