Hétvége

2015.08.28. 13:53

Lóháton kerülték meg a régi magyar határt

Chemez Farkas néprajzkutató, Hották Attila és Faragó István azt vállalták, hogy Magyarországot és a Kárpát-medencét lovagolják körbe. A lovas zarándokok betyár ruhában, magyar zászlóval tették meg a közel négyezer kilométeres utat. Húsvétkor Máriazellből indultak és a tervek szerint augusztus 23-án egy napot eltöltöttek volna Székesfehérváron is, de nem érkeztek meg.

J. Mező Éva

Chemez Farkast telefonon értem utol. Még mindig a zarándoklat utómunkálataival volt elfoglalva: - Hosszú időnek kell eltelnie, hogy letisztuljon, a helyére kerüljön minden érzés és gondolat. Mást kaptam, mint amit vártam, amit előre elterveztem. A lovas zarándoklat kézzel fogható eredménye, hogy sok emberrel meg tudtuk ismertetni Natália nővér látomásait, messze földre el tudtuk vinni a Normafánál megépítendő kápolna fontosságának hírét. Utunkról naplót vezettem, amit szeretnék minél előbb az olvasók kezébe adni, és készült egy dokumentumfilm is. Ami pedig tapasztalatokat illeti: kevés olyan dolgot lehet ma csinálni, ami valóságélményt ad és lehetőséget arra, hogy beleilleszkedhessek tettemmel a magyar történelembe. Amire elismerően bólintanának a száz évvel ezelőtt élt elődeink is, azok a magyarok, akik nekünk a példaképeink lehetnének. Néhány évvel ezelőtt szintén lovas zarándokként Kazahsztánban jártunk, ott azt láttam, hogy a mai napig példaképek a valamikori történelmi hősök. A hazaszeretet, múltjuk tisztelete bennük azért él erősen, mert ők történelmi hőseiket mind a mai napig élő példaképként kezelik. Ezzel szemben Közép-Európa egy nagy káprázat, amiben nehéz megtalálni, hogy az ember olyasmit csináljon, ami a természet érvényes rendjébe beleférjen, a józan emberi gondolkodásnak megfeleljen. Abba az örök idejű rendbe, ami a normálisan működő társadalmakban mindig a helyére tette az embert. A magam részéről a zarándoklatban ezt megtaláltam. Sok minden helyére került a világlátásomban is.

Fotó: Chemez Flóra

Érdekes útvonalat jártak be a lovas zarándokok, a történelmi Magyarország határvonalát. Útjuk során különböző nemzetekkel találkoztak: - A tengerpartig való lovaglásról már korábban lemondtunk. Sokak szerint nem lett volna legeltethető fű sem az arra eső hegyekben. Ha Magyarországot megkerülték valamikor a régi királyok, vagy Kossuth Lajos, akiről a népdal énekli meg, nem valószínű, hogy a határok mentén, a hegygerinceken tették meg ezt az utat. Egyrészt mert hegymászó felszerelés kellett volna hozzá és bozótvágó gépek, másrészt, mert könnyen lehet, hogy egy teremtett lélekkel sem találkoztak volna. Talán azért tehették inkább, hogy emberekkel, a néppel találkozzanak, illetve hogy szakrális helyeket, templomokat, erődöket, harcosokat és várakat látogassanak meg. A mi országkerülésünknek a célja is hasonló volt.

Az előre eltervezett négyezer kilométeres utat a zarándokok csaknem végigjárták, Délvidék és Kárpátalja azonban kimaradt, mert félő volt, hogy a túlzott adminisztráció miatt a lovakat karanténba helyezik. Az előre leegyeztetett találkozások a magyar családokkal azonban így sem maradtak el, de ezt az utat autóval tették meg. Chemez Farkasék természetesen nem csak magyarokkal találkoztak. Egészen meglepő tapasztalatot szereztek arról, hogy a régi magyar hazában a különböző nemzetiségű emberek hogyan fogadták őket: - Kellemes meglepetés volt, hogy a csonka országrész magyarjai között bár a hétköznapokba nagy a széthúzás, zarándoklatunkat őszinte örömmel fogadták és támogatták. Minden jót megkaptunk, többet, mint amire számítottunk. Nagy szeretetet, biztatást és segítséget. Másodikként említeném nagy meglepetésre a horvátokat. Amikor megtudták, hogy ott vagyunk, pillanatok alatt elkezdtek szervezkedni, kézről-kézre adtak minket. Szükségünk volt egy állatorvosra, és bár vasárnap volt, negyedórán belül rendelkezésünkre állt. Gyógyszert, kenőcsöt adott a lovainknak és fizetséget sem fogadott el. Szállást, ennivalót minden faluban kaptunk és ami megható volt, hogy búcsúzáskor könnyes volt vendéglátóink szeme. Maradandó élményt nyújtott Székelyföld, ott is sok lenyűgöző emberrel találkoztunk. Varázslatos a vidék és magyarsága, a nyitottságuk, amit irányunkba mutattak és ez nem színlelet kedvesség, tiszta szívből jövő barátsággal fogadtak bennünket. Az is meglepő volt, ahogy a románok fogadtak minket. Semmi ellenségességet nem tapasztaltunk náluk, ha találkoztunk velük az úton integettek, ránk dudáltak, ami persze a lovaknak nem tett jót, mert megijedtek, de ezt ők nem tudhatták. Rendszeresen meghívtak minket egy-egy áldomásra, sőt akadt, aki szállást is ajánlott nekünk. A szíveslátásban a szlovákok következtek a sorban. Igaz egy alkalommal azt hitték rólunk, hogy lengyel, vagy ukrán zarándokok vagyunk, és amikor kiderült hogy magyarok, már kevésbé örültek. Végül úrrá lettek ezen is, és igyekeztek szimpátiával felénk fordulni. Ott nem volt jellemző, hogy vendégül láttak volna minket, sokszor aludtunk a szabadban. Hűvösebbek voltak az előző népeknél. Az is oka lehetett persze, hogy északon a Vág és a Hernád mentén haladtunk, és magyarokkal ott már nem találkoztunk. A szerbekhez lovak nélkül, autóval mentünk, magyar családokhoz. Ott nem gyűjtöttünk különösebben tapasztalatot. Kárpátaljára szintén autóval mentünk. Nagy élmény volt számomra, hogy az ottani magyarokban milyen erős a magyarságtudat, a hazaszeretet. Megtanultak a jég hátán is megélni. Ők abban reménykednek, hogy ha Ukrajna felbomlik, Magyarországhoz visszatérhet Kárpátalja. Szlovéniában egy napi nagyon hosszú, 90 kilométeres lovaglással jutottunk át, sok benyomást itt sem szereztünk, az azonban bizonyos, hogy jóval hűvösebbek és távolságtartóbbak a horvátoknál. Meglepő talán, de utoljára maradt Ausztria. Ott is örültek nekünk, de csak ott volt példa arra, hogy egy gazda megfenyegetett minket, hogy rendőrt hív, amikor a rétjén megálltunk legeltetni. Másodszor egy erdei útról zavartak el minket, az is magánút volt, nem engedett a tulajdonos, hogy keresztülmenjünk rajta. Ausztriában az is fontos benyomásunk volt, hogy a falvakban egy lelket nem láttunk, az utcák üresek voltak. Munka után mindenki bement a házába, mintha csak laknának, de nem élnének itt az emberek.

A lovas zarándokok végül nem jutottak el Székesfehérvárra. Az emberek még bírták volna, nagyon sajnálják, de a lovakon több feltörés keletkezett. Emiatt kimaradt a „balatoni kanyart”. Most gyógyulnak a lovakon a sebek.

Ezek is érdekelhetik