Veszelinov Dániel a DAC-tól érkezett a Vidihez

2024.01.26. 19:00

Kapust igazolt a Fehérvár FC

Franck Bambock távozását követően pénteken kiegyenlítődött a keret létszáma, mert kapusposztra igazolt a Vidi. A 22 éves hálóőr, Veszelinov Dániel átesett az orvosi vizsgálaton, s megállapodott a piros-kékekkel, Fehérváron kezdi tavaszi idényt.

Ferencz Balázs

Veszelinov Dániel mezőnyjátékosként kezdett focizni

Forrás: ehervarfc.hu

Veszelinov a SZEOL SC-nél és a Király Sportegyesületnél nevelkedett Szombathelyen, majd 2020 nyarán, 19 éves korában került Dunaszerdahelyre. Az első idényében csak a DAC somorjai fiókcsapatánál jutott játéklehetőséghez, majd a 2021/22-es szezonban mutatkozott be a Dunaszerdahelyi AC-ben. Összesen 25 tétmérkőzésen védte a DAC kapuját, hat nemzetközi mérkőzésen is állt a kapuban. Két alkalommal szerepelt korábban a magyar U21-es válogatottban, az utóbbi időszakban a szlovák másodosztályú Somorja színeiben 14 mérkőzésen állt a gólvonal előtt. 

- Veszelinov Dániel személyében egy újabb tehetséges magyar játékos csatlakozott a kerethez, örülünk, hogy kapusposzton is sikerült növelnünk a versenyhelyzetet - fogalmazott a fehervarfc.hu-n a klub ügyvezető igazgatója, Balogh Attila. - A háttérben folyamatosan zajlik a munka annak érdekében, hogy minél erősebb csapattal vágjunk neki a tavaszi szezonnak. Nem titok, hogy jelenleg elsősorban középpályásokkal és támadókkal zajlanak tárgyalások, a tehetségek mellett természetesen rutinosabb játékosok is képben vannak. Először pedig a jövőben is a Vidi hivatalos felületein jelentjük majd be az új érkezőket.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában