NB III előzetes

2023.11.17. 12:04

A Bicske még feljebb léphet

Az NB III. 16. fordulója kivételesen – a válogatott mérkőzése miatt – szombaton kerül megrendezésre. Ezeket az összecsapásokat már a tavaszi idény jegyében játsszák a csapatok.

Káldor András

Balogh Máté (Fehérvár FC II.) vezetett támadást az érdi kapura az 1. fordulóban

Fotó: Kricskovics Antal

ÉSZAK-NYUGATI CSOPORT
2023. november 18., szombat 13:00

III. Kerületi TVE (4.) – Puskás Akadémia FC II. (13.)
A tavalyi szezonban jobban zárta a két csapat párharcát a Puskás Akadémia FC II. csapata. Felcsúton 1-1-re végeztek a felek, míg Óbudán az akadémisták 2-1-re győztek Vékony Bence és Magasföldi József találatainak a köszönhetően. Az idényt a Kerület indította sikerrel, 1-0-ra nyert a Panchó Arénában, így nagy fegyvertény lenne, ha a PAFC II. pontot tudna rabolni.   
Bicskei TC (3.) – Budaörs (10.)

Soha nem volt ilyen kedvező pozícióban az NB III-ban a Bicskei TC csapata, mint jelenleg. Éppen erre alapozva lehetnek favoritjai a mérkőzésnek, bár eddig kiegyenlített teljesítmény nyújtottak hazai pályán és idegenben egyaránt 15-15 pontot gyűjtöttek. Az előző évben ellenben oda-vissza legyőzte őket riválisuk. Budaörsön 2-1-re nyertek a vendéglátók, míg Bicskén 1-0 volt a javukra, míg az 1. fordulóban Sóron Tibor gólja döntött a BFC-nek.   
DÉL-NYUGATI CSOPORT

2023. november 18., szombat 11:00

Fehérvár FC II. (13.) – Érdi VSE (7.)

Nem lehetnek szép emlékei a Vidi II. csapatának a tavalyi érdi összecsapásról, amelyet a zöld-fehérekkel néhány nap differenciával egy évvel ezelőtt játszottak, és 4-0-as hazai sikerrel zárult. A pocsék statisztikát valamelyest kompenzálta, hogy az év utolsó meccsén, Sóstón már egy pontot otthon tudtak tartani Imrik László vezetőedző tanítványai (0-0). Július utolsó hétvégéjén, Érden pedig 2-1-re győzött a VSE. Abban bízhatnak a piros-kékek, hogy az Érd annyira nem acélos idegenben, feleannyi pontot szerzett, mint hazai környezetben.

2023. november 18., szombat 13:00
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (10.) – Dunaújváros FC (16.)
A csapatok eddig elkerülték egymást a harmadosztályban, bár a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő keretében majd egy fél csapatra való játékos – Balogh Ádám, Szellák Sándor, Tóth Tibor, Cziklin Roland, Orczi Kristóf - már megfordult korábban a Dunaújváros FC, illetve jogelődjei együttesében. A találkozó esélyese a házigazda, egyrészt mérkőzéseit javarészt hazai pályán nyerte, másrészt a DFC még nem győzött idegenben, mindössze egy döntetlenre futotta erejéből. Ősszel amúgy Újvárosban 1-1-et játszottak a felek.     

FC Dunaföldvár (5.) – Iváncsa KSE (1.)
Nem sok babér termett az újonc tolnai együttesnek a júliusi NB III-as debütáló mérkőzésén, a címvédő sima 4-1-es győzelmet aratott, amelyen Kovács Sándor kétszer volt eredményes, Bányai Péter és Horváth Bence egy-egy találatot szerzett. Azóta nem teljesít rosszul a vendéglátó, de a rutin most is az Iváncsa KSE mellett szól.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában