Megye II beharangozó

2023.10.12. 11:39

Bajnokok csatája Herceghalmon

A vármegyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 7. fordulójában több olyan összecsapást rendeznek, amelyeknek kimenetele kérdéses, és a pillanatnyi, adott napi forma döntheti el. Északon a Szár magyaralmási fellépése adhat okot izgalmakra, míg Délen érdekes kilencven percek várhatóak Beloianniszban, és Baracson.

Káldor András

Az Etyek csapata (piros) vasárnap játszik másodszor idén hazai pályán

Fotó: Kricskovics Antal

ÉSZAKI CSOPORT

Szombaton az utóbbi három szezon bajnokai találkoznak Herceghalmon, a házigazdáknak lenne elszámolni valójuk a tavalyi idényben elszenvedett két vereség miatt. Felcsúton 5-2-re, míg hazai pályán 2-0-ra kaptak ki a későbbi aranyérmestől. Más lapra tartozik, hogy igazán egyik csapat sem indította jól a bajnokságot, a Herceghalom az utóbbi három meccsén még pontot sem szerzett. A Magyaralmás vasárnap beleszaladt a késbe Móron, bár ez kalkulálható volt, ellenben most javíthat az eddig ötvenszázalékos teljesítményt nyújtó Szár csapatával szemben. A pontveszteség nélkül álló listavezető Bakonycsernye favoritként lép pályára a Mezővári József Sporttelepen, míg az idén jól szereplő Etyek együttese tovább folytathatja menetelését a sereghajtó ellen. A Vál nem azt mutatta ősszel, amit megszokhattak tőlük szurkolóik, és ez alapján nem lesz könnyű dolguk a Pátkával szemben sem. 

2023. október 14., szombat, 15:00
Herceghalom (9.) – Puskás Akadémia III. (6.)
2023. október 15., vasárnap, 15:00
Magyaralmás (5.) – Szár (7.), Vál (12.) – Pátka (4.), Videoton Baráti Kör (8.) – Bakonycsernye (1.), Etyek (3.) – Mány-Csabdi (13.), Fehérvárcsurgó (10.) – Pákozd (11.)
Szabadnapos: Mór II. (2.)
DÉLI CSOPORT
Az Adony legénysége ezidáig hazai pályán villogott inkább, most viszont egy olyan csapat vendégei lesznek, amelyek szinte csak otthon gyűjtöttek pontokat. A Beloiannisz gárdája még veretlen saját pályáján, igaz ugyanez mondható el ellenfelükről is idegenben, igaz csupán kétszer kellett elhagyniuk az adonyi sportpályát. Mindenesetre megjósolhatatlan a találkozó kimenetele! A tabella élén álló Baracs a Polgárdiban legutóbb nyolc gólt kapott Nagyvenyimet fogadja, ám ezt követően ők lőttek hatot a Besnyőnek. Ettől függetlenül a vendéglátó, a Fejér Megyei Kupa tavalyi finalistája az esélyese a párharcnak. Az Aba-Sárvíz számára idei teljesítménye alapján nem jelenthet gondot a pont nélkül álló Seregélyes legyőzése még idegenben sem.
2023. október 14., szombat, 14:30

Beloiannisz (7.) – Adony (2.)
2023. október 14., szombat, 15:00
Besnyő (10.) – Előszállás (12.), Sárszentmihály-Masterplast (8.) – Nagykarácsony (6.)
2023. október 15., vasárnap, 15:00
Seregélyes (13.) – Aba Sárvíz (5.), Baracs (1.) – Nagyvenyim (4.), Sárosd II. (9.) – Káloz (11.)  

Szabadnapos: Polgárdi (3.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában