Esős hétvége?

2023.08.04. 14:10

Kovács Bálint Spielbergben javítana

A fehérvári motorversenyző, Kovács Bálint egy kissé csalódást keltő hétvége után a Red Bull Ringen szeretne javítani a BCC Alpha Van Zon BMW-vel a német bajnokságban, azaz az IDM-ben.

Beke Zsombor

Kovács Bálint a Red Bull Ringen bizonyíthat

Forrás: Henk Teerink

Az egy hónapos nyári szünetet követően Schleizer Dreieckb tért vissza az IDM, és vele együtt Kovács Bálint is. A 21 éves motoros bizakodva várta a hétvégét, hiszen ezt a pályát jól ismerte. Sajnos azonban nem sikerült megtalálni a BMW ideális beállításait, így néhány pont megmentése volt a maximum a futamok alatt. 

– A beállítások terén elindultunk egy koncepció alapján még a hét elején, de úgy néz ki, nem az volt a helyes irány. Sok időt és magabiztosságot vesztettünk vele, úgyhogy nehéz volt így megtalálni a tempót, ez pedig ráragadt az időmérőre és a versenyre is. Nagyon messze nem voltunk a jótól, de továbbra is nagyon erős a bajnokság és ilyen apróbb hibák sem férnek bele, talán az elején kellett volna határozottabbnak lenni és egyből egy másik beállítás felé elmenni – mondta lapunknak a H-Moto Team által menedzselt versenyző. – Az időmérőben nagyjából ennyi volt, reménykedtem, hogy a futamok jobban sikerülnek majd. Az első versenyen még volt benne potenciál is, jól el tudtam jönni, belátható távolságban volt sokáig a 9-10. hely környéke, de sajnos volt meg a tempóm most ehhez. A második futam sem sikerült jobban sajnos.

A hétvégén azonban jön a következő feladat, a mezőny a Red Bull Ringre látogat el. 
– A pályán viszonylag régebben mentem már, de kedvelem, nem csak magát a vonalvezetést szeretem, hanem a környéket is. Nagyon várom már, hogy kijavítsuk a hibákat és ismét jó hétvégét zárjunk. Sokkal konkrétabb tervvel érkezünk a beállítások terén, jobban előre terveztük a hétvégét. De az egész versenyhétvégét trükkössé teheti az időjárás, esőt mondanak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában