Labdarúgás

2023.05.15. 11:51

Másodjára is bajnok az Iváncsa!

Az NB III 37. fordulójában az Iváncsa KSE riválisával szemben bebiztosította elsőségét, bajnoki címét. Nyugaton a MOL Fehérvár FC II. irreális körülmények között veszett a már kiesőjelölt Teskánd KSE otthonában, míg a Móri SE pontot rabolt Gyirmóton, a Bicskei TC pedig Érden tudott nyerni.

Káldor András

A PAFC II. csapatkapitánya, a rutinos Magasföldi József megküzdött fiatal zalai ellenfelével

Fotó: pfla.hu

KÖZÉP CSOPORT
Iváncsa KSE (1.) – Hódmezővásárhelyi FC (2.) 4-1 (1-1)  

Vezette: Juhász Bálint
Iváncsa KSE: Varga Á. - Madarász B., Nyul, Aradi, Jova (Salacz) – Sili (Suszter), Kercsó (Fehér), Kovács S., Aradi, Vallejos, Horváth B. – Bányai. Vezetőedző: Tóth András.   

Hódmezővásárhelyi FC: Deczki – Ondrejó, Bogdán (Pesuth), Hunya, Szabó P. - Irmes (Barta), Zana, Zámbori, Juhász J. - Rabecz (Vastag). Vladul. Vezetőedző: Antal Krisztián.  

Gól: Vallejos (32., 51.), Nyul (80.), Aradi (85.), ill. Vladul (41.). 
Kiállítva: Antal K. (81.) 

A 32. percben Vallejos Dominique egy visszagurított labdát lőtt be 16 méterről a vendégvédők közül, 1-0. A 41. percben egy szélről elvégzett, beívelt szabadrúgást Stefan Vladul továbbított a kapuba, 1–1. Az 51. percben Vallejos lőtt nagy gólt, közel 40 méterről szánta el magát lövésre, a szitáló labdát nem tudta hárítani Deczki Máté, 2–1. A 80. percben Nyul Krisztián volt eredményes egy vendégek által vitatott eset után. Ezt követően a HFC reklamáló vezetőedzőjét kiállította a játékvezető. A 85. percben Aradi Csaba állította be a végeredményt, majd kezdődhetett a csapat bajnoki címének megünneplése, 4-1.
PTE-PEAC (6.) – Dunaújváros FC (8.) 1-0 (0-0)
Vezette: Dobai János
PTE-PEAC: Győri – Wieland (Bachesz), Forró, Tóth M. (Bohata), Bischoff – Archie, Temesvári, Kása (Gelencsér), Varga B. (Than) – Berdó, Makai (Keresztes). Vezetőedző: Lőrinc Antal
Dunaújváros FC: Molnár L. – Tóth Á. (Katona), Leidl, Németh K., Hegedűs K. – Székely B., Stampfel, Szepessy R., Perjési – Marlen (Gál B.), Vajda. Vezetőedző: Dobos Barna
Gól: Makai (65.). 

Ünnepelhetett az Iváncsa KSE, 2021 után másodszor is aranyérmes a csapat az NB III Közép csoportjában 
Fotó: A klub

NYUGATI CSOPORT 

Puskás Akadémia FC II. (4.) – ZTE FC II. (15.) 0-0 

Vezette: Práth Dávid
PAFC II.: Gazdag M. – Koch, Demeter, Fodor, Kun – Czár, Bakos (Szabari) – Schneider (Jablonszkij), Dimitrijev (Piscsur), Noel (Kapus) – Magasföldi. Vezetőedző: Nagy Ádám
ZTE II: Németh E. – Jóna, Dóczi, Király (Dobos), Klausz (Varga L.) - Tullner, Bedő (Csóka), Mulasics (Dézsenyi), Papp Cs. – Krivotcsuk, Bolla B. Vezetőedző: Koller Zoltán 

Az NB I-es tartalékcsapatok összecsapásán a zalaiak álltak közelebb a győzelemhez, kétszer is eltalálva a kapufát. A házigazdáknál hárman is debütáltak, rögtön kezdőként lépett pályára, és nem okozott csalódást Schneider Nándor, Kun Olivér, valamint Dmitro Dimitrijev sem.   

Gyirmót FC Győr II. (14.) – Móri SE (19.) 1-1 (1-1)
Vezette: Drabon Barnabás 

Gyirmót FC Győr II.: Kecskés – Görcs (Süveges), Wágenhoffer, Lányi, Babayigit - Tarsoly, Nagy K., Bagó, Szűcs P. (Gönye) - Rátonyi, Dán (Szatmári). Vezetőedző: Ördög József.
Móri SE: Kovács D. – Jancsó (Tar), Kuczi (Végvári), Sötét, Tölgyesi (Ferencz) - Zsédely, Kovács K., Hajdú (Gosztonyi) Szombati (Paulik) – Varga B., Bozai B. Vezetőedző: Bozai Attila.
Gól: Nagy K. (27.), ill. Varga B. (13.)
A 13. percben egy kipattanó labdát Varga Balázs 11 méterről a kapu közepébe lőtt, 0-1. A 27. percben Nagy Kristóf megverte ellenfelét az ötös sarkánál, majd 8 méterről a bal alsó sarokba rúgta a labdát, 1-1. 

Technoroll Teskánd KSE (18.) – Mol Fehérvár FC II. (11.) 4-2 (2-0)
Vezette: Papp Ádám
Technoroll Teskánd KSE: Pergel - Gyarmati, Bekő, Vert, Szinay (Szökrönyös) – Nagy R., Kovács Z. (Sipőcz), Bontó, Fábián (Horváth J.) – Kiss Á., Szabó M. Vezetőedző: Pergel Attila
Mol Fehérvár FC II.: Gergely - Gyenti, Horváth G., Lencsés, Berekali (Mohai) – Hodzic F. (Urbán), Husvéth (Balla K.) – Csepregi (Balogh M.), Ambach, Babos – Tóth T. V. (Cserkuti-Németh). Vezetőedző: Imrik László 

Gól: Szabó M. (51., 84.), Szinay (17.), Nagy R. (37.), ill. Babos (60.), Urbán (81.)
A 17. percben Szinay Bendegúz 18 méterről lőtt a jobb alsó sarokba, 1-0. A 37. percben közelről vette be a piros-kékek kapuját, 2-0. Az 51. percben Szabó Martin számára nem okozott gondot ziccere értékesítése, 3-0.  A 60. percben Gyenti Kristóf beadását Babos Bence fejelte kapura, de Pergel Dávid a felső lécre tolta a labdát, ám a kipattanóra Babos odaért és közelről a hálóba fejelt, 3-1. A 81. percben Balogh szögletéből Urbán Krisztián fejjel vette be a kaput, 3-2. A 84. percben Szabó M. 13 méterről lőtt a hosszú alsó sarokba, 4-2.      

Érdi VSE (6.) – Bicskei TC (7.) 1-2 (1-1)
Vezette: Szigetvári Márk
Érdi VSE: Kertész  – Gubacsi (Fügedi), Fülöp, Gajda, Pallagi, Pintér N. – Kincses (Révész), Morvai, Kürti (Csoma-László), Farkas B. – Pál Sz. Vezetőedző: Ebedli Zoltán
Bicskei TC: Papp - Gaszner, Bozsoki, Vékony, Dankó - Marsa, Dencinger, Hirman (Gálfi) - Savanya, Sóron (Sipos G.), Varga Sz. (Molnár A.). Vezetőedző: Csordás Csaba. 

Gól: Morvai (35.), ill. Marsa (29., 51.)
A 29. percben Sóron Tibor cselezgetett a jobb oldalra keveredve, átívelését Varga Szabolcs baloldalról középre emelte, Marsa Leventének, aki egy kis igazítás után a kapu közepébe gurított, 0-1. A 35. percben Morvai Milán 28 méteres szabadrúgásból jól eltalált lövése a kapu bal oldalában kötött ki, 1-1. Az 51. percben Marsa passzolta a labdát a bal oldalra Dankó Mártonnak, aki néhány lépés után beadott, a feladó pedig 8 méterről fejjel a kapuba csúsztatott, 1-2.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában