Kézilabda

2023.05.25. 12:05

Kisvárda kontra Alba: fontos meccs a zárásra

A 2022-2023-as szezon utolsó mérkőzéséhez érkezett a női kézilabda K&H Liga NB I sorozata, a 26. fordulóra kerül sor, melyben az Alba Fehérvár KC a Kisvárda Master Good ellen lép pályára pénteken 17 órától.

Káldor András

Bruna Zrnic (fekete) bizakodóan várja az év utolsó bajnoki meccsét

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Amennyiben lehet egy összecsapást négypontosnak nevezni, akkor ez a párosítás kiérdemli ezt, hiszen a tabellán egymást követik a csapatok - az Alba a 8. helyen várja a találkozót, riválisa egy ponttal lemaradva tőlük a 9. pozícióban van jelenleg. Hozzátesszük, hogyha nyernek a fehérváriak még a 7. helyet is megcélozhatják, mert az előttük álló MTK Budapest az FTC Rail-Cargo Hungáriával mérkőzik, és nem valószínű, hogy őket legyőzné a Népligetben.  
Mindenesetre sokan emlékezhetnek a felek februárban, a Köfém Sportcsarnokban lejátszott összecsapására, amely egyszersmind volt felemelő, de idegeket borzoló is. Az Alba Fehérvár KC mondhatni nem a legacélosabban kezdett, a Kisvárda ezt rögtön megérezte, és az első félidő jelentős részében állva is hagyta Józsa Krisztián tanítványait. Sem védekezésben, sem támadásban nem azt nyújtotta az Alba, amit vártak a szurkolók, és egyáltalán nem volt véletlen, és túlzó a szünetre kialakult jelentősnek számító hatgólos különbség (11-17). A pihenő után aztán egy teljesen más felfogású Alba futott ki, a folytatásban pedig olyan fegyvertény hajtottak végre a lányok, amely ritkaságszámba megy a sportágban, igaz az sem mindennapos, hogy egy csapat – jelesül a Kisvárda - egy félidő alatt csupán ötször tud betalálni. A lényeg azonban a végeredmény, a 26-22-es fehérvári győzelem volt!

A várdai mérkőzés pikantériáját adhatja, hogy az AFKC trénere ezen a találkozón búcsúzik a csapattól, és nyártól már éppen a Kisvárda irányítását veszi majd át.  

Bruna Zrnic az utóbbi meccseken egyre több szerepet kapott, és ezt jó teljesítménnyel próbálta meghálálni.

- Nagyon fontos találkozó következik számunkra, mert szép eredménnyel szeretnénk búcsúzni a szezontól. Kemény védekezéssel, és kevés hibával támadásban úgy vélem, el tudjuk hozni a két pontot. – hangsúlyozta csapata honlapján a horvát jobbszélső. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában