Indul a tánc

2023.04.13. 15:46

Kovács Bálint harmadik Le Mans-i 24 órás futamára készül

A H-Moto team által menedzselt motorversenyző pályafutása harmadik franciaországi EWC-futamára készül. Kovács Bálint felkészültnek érzi magát és szlovák csapatát, a Maco Racing Teamet.

Beke Zsombor

Kovács Bálint a hétvégén Le Mans-ban versenyez

Forrás: H-Moto Team

Idén már állandó versenyzőként versenyez az EWC-ben Kovács Bálint, az első fordulóban pedig a legendás Le Mans-i aszfaltcsíkon mérettetheti meg magát. A múlt héten szlovák csapatával részt vett a mezőny hivatalos tesztjén, ahol elsősorban a versenybeállításokat szem előtt tartva a 11. helyen végeztek. De itt még nem volt vége a gyakorlásnak, hiszen a hét elején egy privát teszten is részt vettek, immáron a teljes csapattal, Enzo Boulom és Anthony West felületett a Yamahára. Igaz, ezúttal az időjárás kissé áthúzta az előzetes terveket, de a lehetőségekből is igyekeztek a legtöbbet kihozni. 

– Meglehetősen kaotikus volt az időjárás a verseny előtti utolsó nem hivatalos gyakorláson. Délelőtt elsősorban a versenymotor bejáratása volt a feladatunk, ahol mindhárman körülbelül öt-öt gyors kört tehettünk meg. Délután akartuk a száraz beállításokat kipróbálni, ám ahogy a pályára gurultunk, azonnal leszakadt az ég. Azonnal váltottunk, így végig a vizes beállításokkal foglalkoztunk, és ezen a téren rengeteget léptünk előre. Felkészültünk, jöhet a nagy száguldás. Innentől kezdve éles lesz minden egyes méterünk, amit a pályán megteszünk. Őszintén remélem, sikerül újra egy remek eredményt elérnünk – mondta a hétvége előtt a 21 éves fehérvári motoros, Kovács Bálint. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában