Jól sikerültek az erősítések

2023.01.17. 14:03

Szebb tavaszban bíznak Bicskén

Az NB III nyugati csoportjának 10. helyén fejezete be az őszi idényt a Bicskei TC csapata, amely már két hete készül a tavaszi megmérettetésekre Csordás Csaba vezetőedző irányításával.

Káldor András

Sóron Tibor (fehér) 12 találattal vezeti a házi góllövőlistát

Fotó: Kricskovics Antal /FMH

- Vegyes érzéseim vannak az elmúlt fél évvel kapcsolatban, mert nagyon jól indultunk a bajnokságban, bár nyáron nálunk is érezhető volt, hogy megszorítások történtek a klubnál. Az viszont nem volt bekalkulálva, hogy folyamatosan, menet közben nagyon súlyos sérülések jöttek szinte a semmiből, valamint később tudott meghatározó játékos csatlakozni a kerethez. Mindezt figyelembe véve talán elégedett lehetek a teljesítménnyel, ám a nyolcadik hely elérése lehetett volna számításaim szerint a reális, igaz a sok galiba ellenére a tizedik helyen sem rossz. – hangsúlyozta Csordás Csaba 

A BTC felkészülése január 4-én kezdődött a megszokott felmérésekkel. Ez egy nagyon komoly nap volt a játékosnak, mert előtte már kaptak házi feladatot a szünetre, amelyet így egyből le lehetett ellenőrizni, hogy elvégezték el vagy sem. - Elégedett lehetek, remek állapotban jött vissza mindenki a szabadságról, és ez jó alapot adhat a folytatásra. Egy kicsit korai volt a Siófok elleni első edzőmérkőzés, de mivel nagyon jó kapcsolatban vagyunk velük próbáltuk segíteni őket a törökországi edzőtáboruk előtt. A mostani erősítéseink azt mutatják, hogy sokkal jobb csapat leszünk tavasszal. Az alapozás öt és fél hétig tart, hét tesztmérkőzést játszunk összesen, a legvégén a főpróba a Ferencváros II. csapata ellen lesz. Az első két edzőmeccs elérte a célját, az elsőn próbáltam minél többet cserélni, és ahogy jönnek egymás után a mérkőzések egyre jobban kezd kialakulni majd csapat amellyel kezdeni fogunk az ETO Akadémia elleni első tavaszi bajnokin. tette hozzá a tréner.
Nagy érvágás jelentett, hogy a rendkívül tapasztalt Bori Gábor befejezte aktív játékos pályafutását és nem segítheti a csapatot a továbbiakban. Rajta kívül Szűcs Lajos is befejezte pályafutását, visszavonult, ő már csak amatőr szinten lép pályára. Lencsés Bálint egy alacsonyabb osztályú csapathoz ment el, Kovács Ádám pedig különböző egészségügyi okok miatt hagyta abba a játékot. Az új szerzemények közül Gálffi Lászlót Bori Gábor pótlására hozták a Pénzügyőr csapatától, ő rutinos labdarúgó másodosztályú rendelkezik. Kapusposztra Szűcs Lajos helyére Papp Zsombor érkezett, aki nem volt ismeretlen, hiszen a Puskás Akadémián és Csákváron is megfordult. Tajti Balázs Csíkszeredán játszott legutóbb, előtte pedig Gárdonyban futballozott, Csóh Patrik futsalozik a TFSE-ben az NB II-ben.

- Jó irányba haladnak az erősítéseink és ez biztató a jövő tekintetében. Tisztában vagyok a bajnokság erejével, ismerem a csapatomat, és nem nagyképűség azt mondani, hogy oda kellen érni az első hatba. Büszkék lehetünk arra, hogy nagyon stabil klub vagyunk és a csapat nagyon egyben van. – fogalmazott Csordás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában