A Rögle 2-1-re nyert

2022.09.03. 20:29

Közel állt a bravúrhoz a Fehérvár a BL címvédője ellen

A jégkorong Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a Hydro Fehérvár AV19 a Rögle Angelholm csapatát fogadta.

Beke Zsombor

Hatalmas csatában maradt alul a Fehérvár (kékben) a Rögle ellen.

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Csütörtökön átesett a tűzkeresztségen a Volán, hiszen a klub történetének első CHL-mérkőzésén a Zürich gárdáját fogadta. A fantasztikus hangulatú találkozón bejött a papírforma, kijött a két csapat közötti különbség, de a Fehérvár nagyot küzdve, a második harmadban kifejezetten jól játszva emelt fővel jöhetett le a jégről. A mérkőzés után a 7-1-es vereség ellenére nem hiába zúgott a vastaps az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. 

Szombat délután még komolyabb párharc várt a Fejér Megyei alakulatra, hiszen a svéd Rögle érkezett Fehérvárra. Az Ängelholm csapata, a Rögle BK hosszú múltra visszatekintő, 1932-ben alapított együttes. A klub történetének nagy részében a svéd másodosztályban szerepelt, majd 2015-ös feljutásuk óta az első vonalban érdekeltek. Három eredménytelen év után a csapat 2018-ban bejutott az SHL rájátszásába, 2021-ben pedig a döntőben is jégre léptek. A legutóbbi évadban alapszakasz-győztesként vágtak neki a rájátszásnak, ahonnan az elődöntőben búcsúztak. A tavalyi idényben először szerepeltek a CHL-ben, és rögtön meg is szerezték az aranyérmet.

A mérkőzés első komoly helyzete a hazai csapat előtt adódott, először Petan, majd Nilsson próbálkozhatott ígéretes helyről, de Rifalk résen volt. Bátrabban kezdett a Volán, mint a Zürich ellen, Kuralt nagy helyzetet puskázott el, majd Horváth védett nagyot. Nagy volt az iram, Magosi lövése után Ambrus ütött el a korong felett a kapu torkában. Nyolc perc eltelte után a Rögle emberelőnybe került Betker kiállítása nyomán, de Kevin Constantine együttese gyönyörű blokkokkal és Horváth védésekkel tartotta az eredményt. Négy perccel a harmad vége előtt Tambellini próbálkozhatott jó helyzetből, de Horváth magabiztosan hárított. A játékrész végén O’Brian és Everbeg akaszkodott össze, a jutalmuk két perces büntetés lett. Négy a négy ellen Bartalis lövése ment csak éppen mellé, az AV19 nagyon jó húsz perccel nyitott a sorozat címvédője ellen.

A második játékrész elején Tambellini emelte rá a korongot Horváthra a kapu mögül, de szerencsére nem járt sikerrel. Majd a vendégek emberelőnyben is támadhattak, de Zaar lövésén kívül nem kellett Horváthnak védenie. Ezt követően a Volán is megmutathatta mit tud öt a négy ellen, de Terbócs ziccere, majd Newell távoli kísérlete sem talált utat a kapuba. Nyolc perc eltelte után megszerezte a vezetést a Fehérvár! Kuralt kapott egy jó kiugratást, az ő ziccere ugyan kimaradt, de Newell közelről bekotorta a pakkot, 1-0. Majdnem rögtön érkezett a válasz, Jonsson távoli bombája a kapuvason csattant, a túloldalon Terbócs éles szögből tette próbára a Rögle portását. Felpörögtek az események, Tambellini nagy helyzetből mellé lőtt a harmad közepén. Nilsson kiállítása után megint emberelőnybe támadhattak a svédek, beszorult a Fehérvár, de Horváth eszén Bengtsson,  Sund és Tambellini sem tudott túljárni. 

A harmadik harmad elején Stipsicz lépett fel a támadással, de életerős lövése elkerülte a kaput. Két perc után Magosi ütközését látták szabálytalannak a bírók, a magyar csatár végleges kiállítást kapott, a Rögle pedig öt percig próbálkozhatott öt a négy ellen. Az egész mérkőzésen aktív Tambellini került nagy helyzetbe, de Horváth nyerte ismét kettejük párharcát, hősiesen védekezett a Fehérvár, zúgott az Ördögkatlan. Éppen lejárt volna az öt perc, amikor jött egy újabb kiállítás, Betker ülhetett ki két percre. Extázisban játszott a Fehérvár, Horváth Sund távoli löketét is hatástalanította. Nyomott a Rögle, nyolc és fél perccel a vége előtt a fölény góllá érett, egy rossz hazai cserét követően Kapla talált be, 1-1. Kicsit kijött a Volán a szorításból, O’Brian kétszer is veszélyesen lőtt távolról. Három perccel a vége előtt a hazai védők eladták a korongot a kapu mögött, Kasper pedig köszönte szépen a lehetőséget és élt vele, 1-2. O’Brian kiállítása nyomán nehéz helyzetbe került a Fehérvár, hiszen a fór lejárta után alig 40 másodperc maradt a mérkőzésből. Kevin Constantine időt kért, levitte a kapust is, Hári ütőjében benne volt a gól, de a csatár lövése csak oldalról találta el a hálót. A Hydro Fehérvár AV19 nagyot küzdött, közel állt a bravúrhoz, de sajnos a címvédő elvitte a pontokat a Raktár utcából. Folytatás jövő csütörtökön Svédországban.

Hydro Fehérvár AV19 – Rögle Agenholm 1-2 (0-0, 1-0, 0-2)

Székesfehérvár, 2728 néző. V.: Smetana, Hronsky, Konc, Durmis
AV19: Horváth D. – O’Brian, Fournier, Kuralt (1), Hári (1), Newell 1 – Nilsson, Stipsicz, Petan, Findlay, Erdély – Szabó D., Betker, Terbócs, Bartalis, Vértes – Dobmayer, Horváth M. Ambrus Cs., Sarauer, Magosi. Vezetőedző: Kevin Constantine.
Rögle: Rifalk – Wallinder, Mozik, Zaar, Tambellini, Everberg – Sund, Jonsson, Stal Lyrenas, Kasper 1, Larsson – Kapla 1, Lesund, Rosdahl, Bengtsson, Sheen – Sjödin, Engström, Edström, Ferguson, Ljugman. Vezetőedző: Cam Abbott.
Kiállítások: 37, ill. 4 perc.
Kapura lövések: 13-34.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában