Pihenés és elemzés

2022.09.09. 15:07

A Fehérvár szombaton már Zürichben lép jégre a CHL-ben

A Hydro Fehérvár AV19 csütörtökön a Rögle otthonában 7-1-es vereséget szenvedett, búslakodni nincs idő, hiszen a küldöttség péntek délelőtt Svájc felé vette az irányt, ahol szombat délután a Zürich otthonában lép jégre a Volán.

Beke Zsombor

Forrás: Rögle BK

Kevin Constantine alakulata szerdán indult útnak a két állomásos CHL-túrára. A kék-fehérek először Ängelholmban léptek jégre. A kezdés nem sikerült túl rózsásan a Fehérvár számára, a Rögle kihasználta azt, hogy Háriék nem voltak annyira élesek az első perctől, és a svédek gyorsan háromgólos előnyre tettek szert. Sarauer a játékrész végén ugyan betalált, de ez a húsz perc a hazaiakról szólt. A folytatásban kicsit jobban felvette a ritmust a Fejér megyei együttes, de alapvetően a Rögle akarata érvényesült, a vége 7-1-es vereség lett.

– Azt szerettük volna, ha úgy kezdünk, ahogy otthon. Ezt nem sikerült végrehajtani, kellett egy harmad, mire belerázódtunk a mérkőzésbe, addigra pedig már nagy volt a hátrány. Kicsit zavaró volt az is, hogy az egyik kulcsjátékosunk a találkozó előtt dőlt ki, ezért egy kicsit meg kellett variálni a sorok összetételét – nyilatkozta Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 másodedzője utalva Stipsicz Bence utolsó pillanatos kiesésére. – Jobb volt az ellenfél, az egy egy az elleni párharcokban maradtunk alul, jobban tartották a korongot, állandóan lefordultak rólunk. Addig forgattak a harmadunkban, míg elfáradtunk és mindig nyílt előttük egy szabad sáv ahol kapura tudtak törni.

A fiatalok a kissé tartalékos összeállítás következtében több lehetőséget kaptak, Vértes Nátán jól mozgott végig, sőt egy hatalmas helyzete is akadt a találkozón, de a svédek kapusa hatalmas bravúrral hárított.

– Óriási élmény volt egy SHL-es csarnokban játszani, a hazai pálya előnye az övék volt, hangos volt a közönségük, de nem annyira, mint a miénk. Levonjuk a következtetéseket és a tanulnivalókat ebből a meccsből, és előre nézünk – kezdte értékelését a fiatal csatár, majd kitért a helyzetére is. – Azt a lövésemet már bent láttam, jó lett volna, ha bemegy, de sok mindent nem változtatott volna, a kapus szépen kiszedte. Több helyzetünk is volt, ezekből a pozitívumokból kell építkeznünk. Úgy gondolom, hogy a szurkolóink és mi is megérdemelnénk egy győzelmet, vagy egy pontszerzést, ezen leszünk a továbbiakban. Most lapozunk, a következő feladat a szombati, Zürich elleni mérkőzés, megpróbáljuk kihozni belőle a maximumot.

Szombaton sem vár könnyű összecsapás a fehérváriakra, hiszen a Zürich a csoportkör első fordulójában 7-1-re nyert a Raktár utcában, így a hétvégi találkozón ismét kulcsfontosságú lehet az első harmad, hogy abból minél jobban kijöjjön a hosszú utazás után a csapat. A Zürich ellen Bajnokok Ligája mérkőzés 14.30-kor kezdődik szombaton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában