Atlétika

2022.03.02. 15:52

Mohai Regina sikere a felnőttek országos bajnokságán

A felnőttek országos bajnokságán volt jelenésük az ARAK atlétáinak február utolsó hétvégéjén, Mohai Regina bronzéremmel zárta a megmérettetést.

Beke Zsombor

Forrás: ARAK

Bár az ARAK alapvetően az utánpótláskorú versenyzők bázisa, a fiatalok közül eredményeikkel többen is kvalifikálták magukat a felnőtt Fedettpályás magyar bajnokságra. Mohai Regina 60 méter gáton és 200 méter síkfutásban is rajthoz állt. Előbbiben 8.47-es egyéni csúccsal jutott be a Kozák Lucát is a felvonultató fináléba a fehérvári atléta, ahol végül a negyedik helyen futott be.

 

Ebben a versenyszámban nem Mohai volt az egyetlen az ARAK-tól, Gombolai Nóra is a mezőny tagja volt, a tizenegyedik helyen végzett. 200 méteren Mohait már semmi sem akadályozta meg, hogy érmet szerezzen, 24.61-es idei legjobbjával a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ugyancsak 200 méteren a fiúk mezőnyében is volt két fehérvári, Blaumann Marcell 22.47-es egyéni csúccsal a hetedikként, Mészáros Balázs 22.89-el tizenkettedikként ért célba.

Forrás: ARAK

Hosszú kihagyás után ismét versenyezhetett Szabó Dániel, aki a 60 méteren mérettette meg magát, 6.86-os idei legjobbjával kvalifikálta magát a döntőbe, ahol a negyed helyen végzett.

 

Ugyanezen versenyszámban a lányok B döntőig jutottak, amelyet Mészáros Luca megnyert, míg Gimesi Kata a negyedik helyen futott be. Utóbbi távolugrásban is indult, ahol a tizenegyedik pozícióban fejezte be a versenyt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában