Öttusa

2021.12.08. 21:35

Biztosítják a lovasképzést

A Magyar Öttusaszövetség elnöksége közleményben tudatta, hogy továbbra is kiállnak a lovaglás mellett.

Ferencz Balázs

„A MÖSZ szakmai bizottságának és elnökségének álláspontja szerint a MÖSZ továbbra is biztosítja versenyzői számára a korábbi gyakorlat alapján a lovasképzést. A megváltozott helyzetben is kiemelten kezeli a párizsi olimpiára (melyet lovaglással rendeznek) való felkészülést, ezért a MÖSZ a szövetségi kapitányok és a szakmai bizottság felkészüléssel kapcsolatos kéréseinek maximálisan eleget tesz és azokat prioritással kezeli. 2022 augusztusában a szakmai bizottság és az elnökség újra megvizsgálja a lovaglással kapcsolatos kérdéskört, majd határozatot hoz a 2022 szeptemberétől 2024 augusztusáig tartó időszakkal kapcsolatban. Az elnökség megerősítette, hogy a jövőben is mindent elkövet majd a közvetlenül az olimpiára készülő versenyzők felkészülési körülményeinek megteremtéséért, különös tekintettel a lovas felkészülésre” – áll a MÖSZ szerda este kiadott közleményében.

 

Ezek is érdekelhetik