öttusa

2021.06.04. 20:55

Világversenyekre készül a fiatal bajnok

Imponáló teljesítménnyel nyerte a junior öttusázók országos bajnokságát a fővárosban a Volán Fehérvár fiatalja, Tamás József. Ezzel jegyet váltott az idei korosztályos világversenyekre.

Horog László

Kovács László (balra) által fejlődött vívásban Tamás József

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Tizenöt éve, 2006-ban kezdett kéttusázni a Volánban, előtte Schütz Tamásnál úszott, már óvodásként. Logikus volt, hogy a modern pentatlont választotta.

– Édesapám is a Börgöndi úton sportolt, válogatottkeret-tag volt, de nem miatta, magam miatt választottam az öttusát. Az első sikerem 2008-ban volt a magyarkupa-fordulón, csapatban ezüstérmes lettem, először állhattam dobogóra. Aztán beindultak a dolgok, nemzetközi sikert 2016ban értem el, a háromtusa-Eb-n az angliai Birminghamben csapatban aranyérmes lettem, aztán 2018-ban a lengyelországi Drzonkówban és a portugáliai Caldas da Rainhában is jól ment, egyéniben ott voltam az élmezőnyben, a csapattal mindkétszer dobogóra léptünk.

Sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a 2018-ban Buenos Airesben rendezett nyári ifjúsági olimpiai játékokat, két év gyakorlatilag kimaradt a karrierjéből.

– Nehéz időszakon vagyok túl, ami fontos, a műtét tökéletesen sikerült, nincsenek fájdalmaim. Akadnak ugyan kisebb sérüléseim, izomhúzódásból felépülve, egy hónapos kényszerpihenő után készültem fel a junior-ob-ra. Vívással kezdtünk, majd úszás, aztán a kombi következett, rendhagyó módon lovaglással fejeztük be. Az úszást és a vívást fölényesen nyertem, ezzel komoly előnyre tettem szert, a kombinált számban hoztam azt, amit a jelenlegi edzettségi állapotom megengedett. A lovaglás hibátlanul sikerült, mindössze hét másodperc időtúllépésem volt.

Kovács László (balra) által fejlődött vívásban Tamás József
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Rajta kívül Katona Bálint, Katona Bence, Szentprónai Dominik és Csák Milán indult a volánosok közül mind az öt számban. Csák egyéniben 4. lett, Tamási csapatban Katona Bencével és Csák Milánnal a dobogó tetejére léphetett.

– Információim szerint a junior-Eb-re és a -vb-re indulási jogot ért ez a győzelem, de ez a szövetségi kapitányon, Martinek Jánoson múlik. Előbbi viadalt Svájcban, Bernben, utóbbit Egyiptomban, Alexandriában bonyolítják le. A végleges csapatot még nem hirdették ki, a szakvezető azt mondta, egyéni indulóként számít rám a versenyeken, csapatban legszívesebben Bőhm Csabával, Viczián Bencével és Koleszár Mihállyal szerepelnék, velük komoly esélyem lenne a sikerre.

A fiatal sportoló úgy érzi, vívásban és úszásban sokat lépett előre, valamit immár jól kezeli a nyomást, a mentális állóképessége fejlődött leginkább.

– A junior-Eb-n és a -vb-n szeretnék érmet szerezni a csapattal, egyéniben megpróbálom kihozni magamból a maximumot, meglátjuk, ez mire lesz elég. Vívásban Kovács Lászlóval, azaz Bagollyal sokat dolgozunk, az alapoktól kezdtük, elsősorban a parádrendszer repertoárját bővítettük, illetve a tempóvívás főbb elemeit sajátítottuk el. Utóbbiban fejlődtem a legtöbbet. A páston sok pontot el lehet venni az ellenfelektől, ha gyakran alulmaradsz, az meg is pecsételi a sorsodat a versenyeken. Nincs kedvenc számom, anno mind az öt tusába beleszerettem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában