Koronavírus Fejérben

2020.05.12. 21:12

Tesztek, hangulat, El-csoportkör?

Május 23-án Mezőkövesden, majd 26-án hazai pályán vív Magyar Kupa-elődöntőt a MOL Fehérvár FC, május 30-án pedig az NB I-es bajnokságot Pakson folytatják a piros-kékek. Az újraindított szezont nézők nélküli összecsapások, koronavírustesztek tömkelege jellemzi majd. De korántsem biztos, hogy csakis negatív hozadéka lesz a járvány miatti szünetnek.

Ferencz Balázs

2018-ban Nego Loic betalált a Chelsea FC kapujába az Európa-liga csoportkörében. Amenynyiben az UEFA eltörli a 2020/21es BL- és El-selejtezőket, a Vidi újra neves ellenfelekkel csaphat össze. Az álmodozás helyett azonban a MOL Fehérvár FC labdarúgói a szezon folytatására és eredményes befejezésére koncentrálnak, koronavírustesztek sorával, de szurkolók nélkül. Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Több mint két hónap telik el a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet előtti utolsó, s a korlátozás enyhítése utáni első tétmérkőzés között. A magyar labdarúgásban persze. Mert Franciaországban vissza sem térnek a pályákra már ebben a szezonban, Németországban pedig napokon belül harcba szállnak a csapatok. Azonban a kiesés nem múlik el nyomtalanul, az UEFA például azon morfondírozik, hogy a sűrűsödő versenynaptár miatt lerövidítené a Bajnokok Ligája és az Európa-liga következő szezonjának selejtezőit, vagy akár el is törölné a csoportköröket megelőző csatározásokat.

2018-ban Nego Loic betalált a Chelsea FC kapujába az Európa-liga csoportkörében. Amenynyiben az UEFA eltörli a 2020/21es BL- és El-selejtezőket, a Vidi újra neves ellenfelekkel csaphat össze. Az álmodozás helyett azonban a MOL Fehérvár FC labdarúgói a szezon folytatására és eredményes befejezésére koncentrálnak, koronavírustesztek sorával, de szurkolók nélkül.
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A vírus miatt az Európai Labdarúgó Szövetség október 20-án kezdené a selejtezőket, melyeket az angol The Times szerint egy mérkőzésen, semleges pályán dőlne el a továbbjutás sorsa. Egy másik opció szerint nem is lenne selejtezősorozat, s az UEFA-koefficiensek alapján alakítanák ki a csoportokat. No és ez hozna komoly pezsgést a MOL Fehérvár FC életében, hiszen a 2018-as El-szereplés során oly mértékben megugrott a Vidi koefficiensértéke, hogy a 2020/21-es Európa-ligában automatikusan csoportkörös lenne. A végső döntést május 27-én hozza meg az UEFA.

Futács Márkó is lázasan hangol a győzelmek láncának tovafűzésére
Fotó: molfehervarfc.hu

Októberig azonban még sok, nemes feladat vár a fehérváriakra. A Vidi meg kívánja ragadni a visszakapott esélyt, a Magyar Kupában címvédésre készül, míg az OTP Bank Ligában addig harcol az aranyért, ameddig marad matematikai sansza befogni a Fradit. Azt a Ferencvárost, amely német mintára megpróbálja megtölteni a lelátókat a zárt kapus összecsapásokra is. A Borussia Mönchengladbach indított először akciót: 19 euróért cserébe a befizető szurkoló fotójával kasírozott karton­drukkereket támaszt a lelátó székeire. Az Eintracht Frankfurt elleni Bundesliga-derbire 12 ezer rendelést adtak le a Gladbach-hívek… A Fradi is kartonbábúkkal színesítené a hazai összecsapások hangulatát, míg a MOL Fehérvár FC-nél egyelőre gondolkodnak, hogyan tudnák „becsempészni” a szurkolói miliőt az arénába. Akár a szurkolói drapériák, zászlók kiakasztása, a rigmusok hangszórókon át való világgá kürtölése, vagy éppen az eredményjelzőkön felvillantott fotók, videók is segíthetnek a pályán küzdőknek.

– Kivetítős mérkőzésközvetítés esetén, a vírushelyzetet figyelembe véve összejöhetne a társaság akár, de a csoportunk egyelőre nem szervezett megmozdulást. Nem tartom jó ötletnek bejátszani a szurkolás hangját, vicces volt megélni, mikor 2003-ban a bolgár Marek Dupnica hangszórón keresztül szurkoltatta a drukkereit. Viszont a Mönchen­gladbach ötlete kiváló. Mostanában – a vírus idején – inkább a társadalmi segítségnyújtásban vettek részt a szurkolói csoport tagjai, nem a meccsekkel foglalkoztunk – fogalmazott a fehérvári ultracsoport, a Red Blue Devils egyik vezetője, Őry Márk.

Szerencsés esetben újra El-hangulat lehet Fehérváron
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Furcsa szezont zárnak tehát az első osztályú magyar futballcsapatok, példa nélküli, hogy egy idényben három felkészülést is végig kell dolgozniuk a játékosoknak úgy, hogy adott esetben gumikesztyűben, szigorú egészségügyi előírásokra figyelve kell tréningezniük. No és folyamatos tesztelésnek kell alávetniük magukat. Az MLSZ határozata szerint minden játékost és a csapat közvetlen közelében dolgozó személyt a szezon zárultáig hetente kétszer tesztelni kell a koronavírusra, sőt a mérkőzések előtt is el kell végezni a vizsgálatokat. Ez azt jelenti, hogy a MOL Fehérvár FC július 12-ig ezer tesztet végeztet, ami 25–30 millió forintos többletköltséget jelent, attól függően, milyen áron tudja beszerezni a klub a teszteket. Mindehhez a gumikesztyűk, fertőtelnítőszerek költsége már szinte aprópénzként csapódik.

A tétmeccseken használatos egészségügyi és területbiztosítási protokollt szombaton felkészülési mérkőzés keretében tesztelhetik a csapatok. A Vidi május 16-án 17 órakor Zalaegerszegen csap össze a ZTE FC együttesével, természetesen zárt kapuk mögött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában