Szegeden szerepelnek pénteken

2020.01.23. 22:02

Az Alba nyerni akar a Tisza-parton is

A kosárlabda NB I hétvégi fordulóban az SZTE-Szedeák vendége lesz az Alba Fehérvár együttese. Molnár Mártonék nyerni utaznak a csongrádi nagyvárosba.

Horog László

Marad a pénteki ritmus. Egy hete is a megszokott szombat helyett egy nappal korábban került megrendezésre az Alba és a Pécsi VSK találkozója, a hétvégi fordulóban is a hétvégét felvezető napon, 18 órakor rendezik a Szeged–Fehérvár találkozót. Minden a látogatók mellett szól, ugyanis a bajnokságban az 5. helyen állnak, 9 győzelemmel és 7 vereséggel, a déliek lényegesen rosszabbul teljesítettek eddig, a 16 forduló során 3 alkalommal nyertek és 13 vereséget szenvedtek, az utolsó előtti, 13. pozícióban várják a derbit, mindössze a Jászberény szerénykedik mögöttük, 1 sikerrel és 15 kudarccal. A nem túl boldogító eredmények hatására novemberben megköszönték a gárdát két éven át irányító Andjelko Mandics munkáját és Szrecsko Szekulovicsot nevezték ki a helyére. A váltás jó ideig nem vezetett eredményre, a legutóbbi fordulóban azonban bravúros győzelmet arattak a jóval esélyesebbnek vélt Kecskemét vendégeként, 81-78-ra nyertek. Curry volt a nyerő ember, 28/21 ponttal, de nem lehet panasz Miliszavljevics (18/6), Asbury (17) és Krapics (12/6) teljesítményére sem. A fehérváriak ugyanezen a játéknapon a PVSK-val találkoztak, szintén hatalmas csatában, ugyanúgy egylabdás derbin diadalmaskodtak. Elképesztő izgalmakat hozott a végjáték a Gáz utcában, a házigazdák leginkább a 19 egységig jutó amerikai hátvéd, Guyton teljesítményének köszönhették a sikert a baranyaiak ellen.

Guyton mellett Mc Duffie (balra) is nyerő ember lehet
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az Alba a 4. fordulóban hazai pályán 95-83-ra verte a szegedieket, hasonló különbségű diadallal ezúttal is kiegyeznének a koronázóvárosiak. A megbízható Carlton Guyton akkor is a mezőny legjobbja volt, hat triplát hintett, 28/18 ponttal zárt, McDuffie 15, Molnár Márton 13, Ljubicsics 12/9, Markovics 10 ponttal jelentkezett.

Az SZTE pár napja bontott szerződést a nyáron, a Falcótól érkező Stafan Balmazoviccsal, aki nem játszott rosszul, 14 meccsen 15,8 pontot átlagolt. A gárdában az amerikai irányító, Curry egyértelműen kulcsember, a KTE ellen is kiderült, kiválóan dob, valamint jól hozza helyzetbe a társakat, mellette Miliszavljevics mozgatja a csapatot. A palánk alatt Krapics és Asbury dolgozik, a kezdők között található még Kerpel-Fronius Balázs, a padról általában testvére, Gáspár, valamint Wirth, Olasz és Vágvölgyi száll be.

Ezek is érdekelhetik