alba fehérvár

2019.12.06. 20:10

Az újonchoz utaznak

A múlt hétvégén nem voltak érintettek az élvonal klubjai, a fehérváriak kéthetes szünet után Oroszlányba utaznak, a derbi 18 órakor kezdődik.

Horog László

Szlaven Csupkovics (b) pontjaira szükség lesz Oroszlányban is F: FG

Fotó: gaborfeherphoto

Az elmúlt két és fél évtizedben tetszhalott állapotban leledzett, nemrég kelt életre az OSE kosárcsapata, amely a nyolcvanas évek végén a hazai élvonal meghatározó klubjának számított, meghatározó magyar játékosok zömét adta a sportágnak, valamint lengyel sztárjátékosokat is foglalkoztatott. Aztán teremgondok, valamint anyagi problémák miatt búcsúztak a legmagasabb osztálytól, a nyáron, 29 év elteltével tértek vissza a legjobbak közé. A bajnokság üde színfoltját jelentik, a 10. helyen állnak a 14 gárdát számláló mezőnyben, a tabellát záró Jászberény, a Sopron, a Szeged és a Zalaegerszeg is mögöttük helyezkedik el. Komoly bravúrokra voltak képesek, 4 győzelmet arattak az öt vereség mellett, legyűrték például idegenben a ZTE-t és a Sopront, otthon a Szolnokot, valamint a tavalyi bronzérmes Pécset. Eredménysoruk tiszteletet pa­ran­csol, a fehérváriak egy győzelemmel szereztek többet: Jesus Ramirez tanítványai a 6. helyen várják a Komárom-Esztergom megyei randevút. Legutóbb magabiztosan, 99-87-re verték a DEAC-ot, ezzel kettőt előztek, maguk mögé utasították a legyőzött debrecenieket és a vártnál gyengébben szereplő, emiatt edzőváltáson áteső szolnokiakat.

Szlaven Csupkovics (b) pontjaira szükség lesz Oroszlányban is F: Fehér Gábor

A kék-fehéreknél mindenki egészséges, a korábban a bokájával bajlódó Markovics Luka csapatkapitány is teljes értékű munkát végez. A hajdúságiak ellen melegített, a kispadon ült, de játékára végül nem került sor, szombaton minden bizonnyal beveti az edzői stáb. A hazaiaknál a palánk alatt a szerb Milivoje Bozovic és a tengerentúli Bradley Hayes ügyeskedik, Eric Washington irányít – érdekesség, hogy honfitársát, egyben névrokonát, az elküldött Connor Washington váltotta –, Remy Abell is megbízható produkcióra képes, robbanékony, középtávoli dobásai veszélyesek, miként ugyanez elmondható a bosnyák Ramo Rizvicről is. A hazai játékosok közül Mohácsi Máté főként a palánk alatt, Illés Máté 2-es és 3-as poszton nyújt jó teljesítményt, valamint Demeter Attila, Zsiros Péter és Garamvölgyi Ákos vár bevetésre, a hazaiak 10-es rotációval dolgoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában