röplabda

2019.04.28. 22:18

Nagyot küzdött, fordított a Loki

A férfi röplabda NB I döntő-kvalifikáló körének 5–8. helyéért zajló párharc negyedik összecsapását is megnyerte a MÁV Előre SC.

Káldor András

A fehérváriak (jobbra) elszántsága továbbjutást ért Fotó: Fehér G.

MÁV Előre SC–DEAC 3-2 (19, -21, -20, 14, 12)

Székesfehérvár, 100 néző

Vezette: Farkas L., Nagy L.

MÁV Előre SC: Németh Zs., Kaposi, Guzmics, Kholmann, Salazar, Stefanovics. Takács M. Nagy Á., (liberók), Sziládi, Szőke, Náhol, Damsits. Edző: Németh Ödön.

DEAC: Remete, Hubicska, Tóth A., Budai, Magyar, Kiss I. Mészáros Z., Barna, (liberók), Ádám, Pallós, Szikszai, Veres, Ötvös. Edző: Fodor Antal

A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-1 a MÁV Előre SC javára.

A fehérváriak (jobbra) elszántsága továbbjutást ért Fotó: Fehér G.

Az első szett elején teljesen együtt haladtak a csapatok, majd 7-7 után robbantott a MÁV, és fokozatosan növelte előnyét. 21-13-at követően pedig már elkönyvelhettük azt, hogy csak néhány pontot engedélyeztek ellenfelüknek. A folytatásban a DEAC sokkal jobban koncentrált, jól kihasználta a kék-fehérek hibáit. A harmadik etap kezdetére Németh Ödön rendet tett a fejekben, és ez meg is látszott a hazaiak játékán. A szerváik sokkal pontosabbak lettek, és az akcióik is sokkal jobban ültek. Más kérdés, hogy magabiztosnak tűnő hatpontos előnyük eltűnt, és átvette a vezetést a Debrecen (17-18), és nyerte meg a szettet. A negyedik játszma eleje még a DEAC-é volt, de 8-7-nél állva hagyta őket a vasutascsapat. A rendkívüli módon kiélezett döntő szettben hihetetlenül nagyot küzdött a Loki, és igazi csapatként bizonyítva harcolta ki a győzelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában