Az újrakezdés után kevéssel olimpiai álmok útján teker

2019.03.27. 21:38

Szalontay Sándor eredményes éve után kvótát szerezne idén

A kenus Lakatos Zsanett mellett Szalontay Sándor is eséllyel pályázik 2019-ben az olimpiai kvótára. A VeloClass kerékpárosa Tokióban gurulna rajthoz.

Ferencz Balázs, Mátay Balázs

Szalontay Sándor szélvészgyorsasággal repesztett a világ velodromjain 2018-ban, idén is nyomja a pedált, a tokiói olimpiát szem előtt tartva Fotó: Getty

Hol van már az a tavalyi – vagy tavalyelőtti – hó! Az ország egyik legjobb pályakerékpárosa, Szalontay Sándor 2017 és 2018 fordulóján még árulta versenybringáját, s felhagyni készült a sporttal, annak szerény támogatottsága miatt. Aztán nagyot fordult a világ az akkor 27 esztendős sportolóval, mert felkarolta a Velo­Class Velence egyesülete, s a közös munka 2018-ban igen gyümölcsöző volt. Ugyan nem a hétvégi tókör közben találkozhattak a hobbikerekesek a szélvészgyorsan repesztő copfos legénnyel, de felfigyelhettek produkciójára a kontinens médiafelületein is. Akadt olyan pillanat, mikor akarat­erejéről, sportszerűségéről számolt be például az Euro­sport: az Európa-bajnokságon hatalmas bukása után számos sebből vérezve, szakadt dressz­ben is visszaült a nyeregbe, s befejezte a versenyt.

Akár két velencei sportoló is ott lehet a tokiói nyári olimpián, 2020-ban

De hangos sportsikereket is elért Szalontay, aki 2018-ban eddigi legeredményesebb évét zárta. Biztos anyagi háttérrel, s kiváló szakmai iránymutatás alapján dolgozta végig az évet, május legvégén a moszkvai Grand Prix-n megjavította korábbi magyar csúcsát. A 200 méteres táv új magyar rekordja 9,672 mp, melyet 74,41 km/h átlagsebességgel teljesített az 1990-ben, Kubában született sportoló. A németországi Cottbus Sprint Cupon harmadik lett keirin versenyszámban a regnáló világbajnok mögött, és három magyar bajnoki címet is szerzett (sprint, keirin, 1000 m). Második lett a Jours d’Aigle-en és harmadik a GP Viennán. A világkupákon három top 10-es helyezést szerzett, ami nem jött, és idén sem jönne rosszul a világranglista szempontjából sem. Ugyanis 2019-ben a legjobb 15 automatikusan olimpiai indulási jogot szerez, Szalontay Sándor pedig jelenleg a 19. helyen áll a Sprint számban, Keirinben pedig a 31.

Szalontay Sándor szélvészgyorsasággal repesztett a világ velodromjain 2018-ban, idén is nyomja a pedált,
a tokiói olimpiát szem előtt tartva Fotó: Getty

– Az előttem álló időszak legfontosabb célja, hogy a világkupaversenyeken, az Euró­pai Játékokon, valamint a világbajnokságon is eredményesen szerepeljek, a végcél pedig az, hogy a tokiói olimpiára kvalifikáljam magam – jelentette ki Szalontay Sándor azon a sajtótájékoztatón, melyen a VeloClass Velence Kerékpáros Egyesület további támogatásáról biztosította a versenyzőt. A szakmai gárda összetétele nem változott, idén is Bogdán Csaba elnök vezetésével, Steiner György sportmenedzser szakmai iránymutatásával vág neki a versenyzésnek a felkészülést ezen a héten megkezdő Szalontay. Fontos tudni, hogy idén kevesebb versennyel, azonban fókuszáltabb edzésmunkával készül a sportoló, s remélhetőleg a tervezett további technikai újdonságok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a tavalyinál is eredményesebb szezont fusson. A tervek szerint Szalontay Sándor 17 nemzetközi versenyen áll majd rajthoz. A minszki Európai Olimpiai Játékokon két versenyszámban teker majd.

– Remek döntésnek tűnik az ország leggyorsabb bringása, Szalontay Sándor leigazolása, hiszen általa egy a világ élmezőnyéhez tartozó sportolóval, egyúttal egy remek sportemberrel gazdagodtunk, aki eddigi – velencei színekben elért – eredményeit tekintve komoly eséllyel pályázhat a tokiói olimpián való részvételre – fogalmazott Koszti András, Velence polgármestere annak kapcsán, hogy a tóparti városnak immár két olimpiai kvótaesélyes sportolója van, Szalontay és a kenus Lakatos Zsanett.

L. Simon László ország­gyűlési képviselő örömtelinek nevezte, hogy a tó körüli kerékpárút déli részén a forgalomszámláló adatai szerint 2018 augusztusa és decembere között 83 ezren kerekeztek, akik között biztosan voltak olyan fiatalok is, akik már a VeloClass kerékpárosutánpótlás-nevelő programjának első bringásai. Mert az egyesület nem áll meg a felnőttversenyeztetésnél, eltökélt szándéka, hogy olyan utánpótlást neveljen, mely méltó követője lehet Szalontay Sándornak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában