Az Aqvital FC rutinos középpályásában nincs tüske, Csákvárról menne nyugdíjba

Jókor hívom?

– Igen, persze, de ha kiabálást hall, az nem én vagyok, egyedül vigyázok a kislányomra. Sajnos fogytán van a keksz, ilyenkor pedig bármi megtörténhet – mondja nevetve Sándor György.

Biztos, jól jön a lazítás, így a felkészülés utolsó hetében?

– Köszönöm, nem panaszkodom! Szerencsére jól reagált a testem, meglehetősen jól bírta a terhelést a téli alapozás során. Meg kell mondanom, nem ez volt életem legkeményebb felkészülése, nem azért, mert lazsáltunk volna, sokkal inkább azért, mert nem olyanok voltak a körülmények. Az hagyján, hogy itthon folyamatosan havazott, de a törökországi edzőtáborunkban is soha nem látott csapadékmennyiséggel találkoztunk. Víz alatt voltak a pályák, nem tudtuk elvégezni a munka érdemi részét. A hazaérkezésünk után már nem volt gond a melóval, én személy szerint két nap alatt 180 percet játszottam.

Ha ilyen jó erőben van még, akkor miért nem a legmagasabb osztályban játszik?

– Igazából megtaláltam a számításomat Csákváron, mint ahogy az NB II-ben is. Amikor a külföldi légióskodás után visszatértem Magyarországra, akkor a Puskás Akadémiához kerültem. Felcsúton az volt cél, hogy feljussunk az NB I-be, ezt pedig sikerült teljesíteni. A bentmaradásért ugyan nem küzdöttem még, de az Aqvital színeiben erre is volt lehetőségem a második vonalban. Utóbbi sem egyszerű feladat, szeretem az ilyen kihívásokat. Közben megszületett a kislányunk, ekkor újból fel kellett kötnöm a kesztyűt. Mondtam is a feleségemnek: le a kalappal azok az élsportolók előtt, akik képesek a pályán és a magánéletben is kihozni a maximumot – gondolok itt a házimunkára, vagy a gyereknevelésre. Sokszor kialvatlan az ember, így nagyon nehéz száz százalékot nyújtani. De éppen ezért gondolom, hogy minden okkal történik, nem hiába vagyok ott, ahol vagyok. Hiányérzetem nincs, sok mindent elértem a pályafutásom alatt, ez azonban nem jelenti, hogy ne lehetett volna jobb. Igazából nem önszántamból intettem búcsút az élvonalnak, de ha rajtam múlik, most sem hagynám el Csákvárt, innen mennék nyugdíjba. Amíg számítanak rám, segítségére leszek a csapatnak, addig szeretnék az Aqvital kötelékében maradni. Valószínű, hogy öt évem már nincs a pályán.

És mi lesz önnel, ha egyszer szögre akasztja a csukát? Készül már a civil életre?

– A Testnevelési Egyetemen végeztem sportmenedzseri szakon, jelenleg az A licences edzői képesítésemért tanulok. Szeretnék aktívan is részt venni a magyar labdarúgásban a visszavonulásom után. A Puskásnál dolgozó Vanczák Vilivel csoporttársak vagyunk, de a szintén felcsúti Polonkai Attilával is jó a viszonyom. Utóbbi otthon is jól helyt áll, hiszen négy gyermek édesapja. A testvérem és apukám is a labdarúgásban tevékenykedik, én se csináltam mást eddig, úgy gondolom, észszerű választás lenne, ha a fociban maradnék a karrierem végeztével.

Vasárnap 14 órakor a sereghajtó Monor vendégeként kezdik meg a tavaszt, gondolom, egy jó rajtban bíznak.

– Tavaly mi is hasonló helyzetben voltunk féltávnál, akkor mindenki leírt minket, biztos kiesőnek hitték a csapatunkat. Nem számítok könnyű kilencven percre, a Monornak nincs vesztenivalója. Ebben az osztályban bárki megverhet bárkit, ráadásul a Pest megyeiek jól is erősítettek a télen. Ennek ellenére nem lehet más a célunk, mint a három pont