női kézilabda

2018.04.26. 20:01

Esélyt sem adott az Alba Fehérvár az újrajátszáskor

Hét góllal vertek az Alba Fehérvár az MTK csapatát a K&H Liga női NB I 22. fordulójának megismételt mérkőzésén

Nagy Péter

Képen a 11 gólig jutó Alexandra Do Nascimento

Fotó: Kricskovics Antal/ Fejér Megyei Hírlap

Egy napon belül másodszor néztek farkasszemet a felek az MTK otthonául szolgáló Elektromos Sportcsarnokban. Az ok prózai: a szerdán 18 órakor kezdődő találkozó első negyedórájához közeledve áramszünet következett be. Először egy fél órát ígértek a helyreállításra az illetékesek, majd amikor ez nem történt meg, a két csapat megegyezett, hogy a mérkőzést csütörtökön 18 órától újrajátsszák.

A bajnokságban 79 gólos Tóth Eszter találatával a fővárosiak szerezték meg a vezetést egy percen belül. A nyitott védekezéssel operáló vendégek Gorsenyina révén válaszoltak, majd jött Mendy lerohanásos gólja, valamint Nascimento duplája, és ezzel elhúztak a fehérváriak 4-1-re. Mendy kiállítása után emberhátrányban Pelczéder növelte az Alba előnyét, majd Mistina mutatott be néhány bravúrt a kapuban. Összeállt a koronázóvárosiak védelme, Gorsenyina által pedig már öt volt közte az első 10 perchez érkezve. Mendy hamar begyűjtötte második kétperces büntetését, ami nem hatotta meg Pelczédert, aki bevette a Terenyit váltó Hlogyik kapuját is. A mérkőzés derekához érve magabiztos FKC-t láthatott a közönség, Nascimento két hétméteresével 11-5-öt mutatott az eredményjelző. A vendéglátók leginkább Tóth találataival tartották a lépést. Már amennyire tudták, az első játékrészt Gorsenyina foglalta keretbe, 15-8-as fehérvári vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

Képen a 11 gólig jutó Alexandra Do Nascimento
Fotós: Kricskovics Antal/ Fejér Megyei Hírlap

A fordulás után Karnik birkózta le a ziccerben kilépő Pelczédert, Nascimento pedig bevágta nyolcadik gólját a megítélt hetesből. Tóth sem hibázott a túloldalon Zsilinszkajtye szabálytalansága után. Gorsenyina átlövése és Pelczéder lerohanása után újfent beköszönt a megállíthatatlan Nascimento, tetemesre növelve a különbséget. Mistina remek védései mellett gólpasszokkal szolgálta ki a társakat, a 45. minutumban pedig már 10 volt a differencia. A végjátékra fordulva Májer és Temes is feliratkozott a góllövő listára, Nascimento második kétperces kiállítását követően Gorsenyina lépett elő és szórta meg a kék-fehérek portását. A végére ugyan kiengedtek Deli Rita lányai, de így is meggyőző játékkal győztek 32-25-re.

Jegyzőkönyv

MTK–Alba Fehérvár KC 25–32 (8–15)

Népfürdő utca, 150 néző. V: Hargitai, Markó

MTK: Terenyi – Slakta 2, Karnik 6, Tóth E. 4 (1), Dakos 2, Termány 3, Szádvári 1. Csere:Hlogyik (kapus), Kovács G., Barna 1, Gorilska 2, MÓD 4, Kuti B., Sallai, Stranigg, Juhász E. Edző: Golovin Vlagyimir

FEHÉRVÁR: MISTINA – Májer K. 1, DO NASCIMENTO 11 (6), Zsilinszkajtye 1, Mendy 2, GORSENYINA 9 (1), PELCZÉDER 6. Csere: Herr O. (kapus), Lavko 1, Hudra, Temes 1, Rózsás, Boldizsár, Utasi. Edző: Deli Rita

Az eredmény alakulása. 10. perc: 1–6. 15. p.: 3–9. 21. p.: 5–12. 35. p.: 10–19. 46. p.: 15–26. 55. p.: 21–32

Kiállítások: 6, ill. 14 perc

Hétméteresek: 1/1, ill. 7/7

MESTERMÉRLEG

Golovin Vlagyimir: – A világ szégyene, nulla teljesítményt nyújtottunk védekezésben és támadásban is.

Deli Rita: – Gratulálok csapatomnak, mert megnyerte a mérkőzést. Sikerünk a védekezésből indult ki, fegyelmezetten játszott a csapat, amit terveztünk azt megcsinálták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában