A Rákóczi-emlékmű támogatóit méltatták

2024.04.06. 07:00

Emlékérmek átadása és köszönetnyilvánítás a Városházán

Pénteken délután a Városháza Dísztermében köszöntötték mindazokat, akik anyagi támogatással, szervezőmunkával csatlakoztak a széles körű összefogáshoz.

Bokányi Zsolt

Fotó: ÖKK/Simon Erika

Méltóságteljes hangulatban, a Himnusszal kezdődött a Szózattal zárult az esemény, aminek keretében köszöntötték annak az összefogásnak a részeseit, aminek köszönhetően közadakozásból felavathatták II. Rákóczi Ferenc emlékművét tavaly ősszel Székesfehérváron, a Rákóczi utcában. A Rákóczi-szobor ötlete a Béri Balogh Ádám Baráti Kör elnökétől, Póczos Gézától származik, aki mintegy tíz évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy közadakozásból állítsanak emlékművet II. Rákóczi Ferencnek Székesfehérváron. Első lépésben, Illyés Endre elnökhelyettes anyagi támogatásával Nagy Benedek szobrászművész 2019-ben elkészítette a szobor makettjét. Ezután ajánlotta fel együttműködését Görög István ezredes és Karsai Béla, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének két vezetője, de a kezdeményezés mellé állt Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, Cser-Palkovics András polgármester és Sinkó Ottó, a Videoton Holding vezérigazgatója is. Végül mintegy százan kapcsolódtak a közadakozáshoz, melynek köszönhetően 2023. október 1-jén felavatták a közel négy méter magas szobrot a Rákóczi utcában kialakított új, köztéri ligetben. 

Fotó: ÖKK/Simon Erika

Cser-Palkovics András polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy a Rákóczi-szobor felavatása egy szép történet, ami valójában arról szól, hogy született egy ötletet, majd a közösség összefogott annak megvalósítása érdekében. Ma már szemtanúi lehetünk a valóságnak, hiszen a Rákóczi utcán haladva láthatjuk a kis parkot és a gyönyörű műalkotást. Ez a hely egy új közösségi tér lett a városban, melyet sokan látogatnak. A polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik kapcsolódtak az összefogáshoz.

Fotó: ÖKK/Simon Erika

A köszöntőt követően aláírták azt a szerződést, melynek értelmében az emlékmű a Honvédség és Társadalom Baráti Kör tulajdonából átkerült Székesfehérvár Önkormányzatának tulajdonába. A megállapodást Cser-Palkovics András és Karsai Béla, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének elnöke látták el kézjegyükkel. Ezután köszöntötte a résztvevőket Illyés Endre, a Béri Balogh Ádám Baráti Kör elnökhelyettese. Hangsúlyozta, hogy sokan kételkedtek a kezdeményezésben, ám a közös akarat és összefogás győzedelmeskedett. Az emlékművel a város bizonyította Rákóczi fejedelem és a szabadság melletti kiállását. Mint mondta, a szobor és annak környezete a városlakók kedvelt pihenő- és találkozási helye lett.

Fotó: ÖKK/Simon Erika

A Béri Balogh Ádám Baráti Kör Nagy Benedek szobrászművésszel emlékérmet készíttetett, II. Rákóczi Ferenc portréjával díszítve. Ezen elismerést nyújtották át az ünnepségen azoknak a személyeknek, szervezeteknek és cégeknek, akik, illetve amelyek aktívan részt vettek a szobor megvalósításában, valamint adományaikkal a legnagyobb mértékben támogatták a kezdeményezést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában