2023.11.01. 09:00
A jövő primadonnái és bonvivánjai Csákváron?
A tavalyi évadban a gyerekek is lehetőséget kaptak, hogy színpadra álljanak a La Fontaine, avagy a csodák éjszakája című produkcióban a csákvári Rátonyi Róbert Színházban. A meghallgatásra akkora volt az érdeklődés, hogy megérett a gondolat: kell egy gyermekstúdió a kisvárosban!

Aki színpadra vágyik, ne legyen szégyellős!
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Kszel Attila darabján felbuzdulva, melyben sikeresen szerepeltek a gyerekek, a színház művészeti vezetője, Teremi Trixi az Újévi Koncertbe is bevonta a diákokat. A csákvári iskolában közzétett felhívásra mintegy harmincan jelentkeztek, akik vállalták és végig is csinálták a próbafolyamatot, ami éppen a téli szünetre esett. - A fellépés akkora sikert aratott, hogy a komplett számot meg kellett ismételjük. Ezek után még ott, akkor be is jelentettem: elindítjuk a színház stúdióját, hiszen egy olyan településen, ahol ennyi tehetséges, érdeklődő, szerepelni vágyó gyerek van, vétek lenne ezt nem megtenni! – mondta Teremi Trixi.
A stúdió szeptemberben indult, a gyerekek hetente egyszer találkoznak, gyakorolnak, tanulnak a Floriana Könytár és Közösségi Ház színháztermében. Jelenleg 12 gyerek jár a próbákra. Bő két hónap alatt az is bebizonyosodott, nem probléma, hogy a növendékek életkora 6-14 éves korig terjed. Igaz, bizonyos feladatokat a kicsikre másként kell szabni. A Rátonyi Színház gyerekstúdiója azonban nem csak vegyes korosztálya miatt speciális. – Az országban számos színházban foglalkoznak gyerekekkel, viszont mi azért vagyunk mások, mert – éppen a színházunk jellegéből kifolyólag – nálunk zenés, táncos képzés folyik. Itt nem csak a színművészetbe, a színjátszásba kapnak bevezetést a gyerekek, de táncolunk, éneklünk is és ezzel, véleményem szerint, többet nyújtunk másoknál – tette hozzá a művészeti vezető.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
A kis csapat többsége dolgozott már a színházzal az említett előadások valamelyikén, ők tehát célirányosan választották most a további képzés lehetőségét. A foglalkozásokat elsősorban Teremi Trixi és Hábel Ferenc vezeti, de a társulat tagjai közül többen is tartanak majd egy-egy alkalmas kurzust Csákváron. Ugyanakkor, a tervek szerint rendszeresen oktat Kszel Attila, a Győri Nemzeti Színház színésze, rendezője - a csákvári La Fontaine előadást is ő rendezte -, aki Győrben felépítette és hosszú évekig vezette az ottani stúdiót. Rajta kívül rendszeresen tanít Vörös Edit színművésznő, a Rátonyi Színház operettjeinek primadonnája is.
A csákvári stúdió nem titkolt célja, hogy ne csak megismertesse, megszerettesse a színházat, de inspiráljon is. – Remélem, lesznek olyanok, akik ezt a szép szakmát választják, pláne a zenés-táncos vonalon, mert például operettszínészből biztosan jól jön az utánpótlás! – zárta a művészeti vezető.
A stúdió továbbra is nyitott, menetközben is várják a csatlakozni vágyó 6-14 éves fiatalokat Csákvárról és természetesen a környékről is! Jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet, de akár személyesen is a foglalkozások idején, vagyis minden csütörtökön 15 órától a Floriana Könyvtár és Közösségi Házban.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap