2023.09.23. 17:30
Verseskötet bemutatót tartottak a Bory-várban - különleges vendéggel találkozhattak a résztvevők
A fertályos asszony című verseskötetet mutatták be szeptember 22-én a Bory-várban.
a jelenlévők ingyen hazavihettek magukkal egy-egy könyvet
Fotó: Déri Brenda / FMH
A Vörösmarty Társaság által szervezett pénteki könyvbemutatón Fellinger Károly verseit ismerhették meg az érdeklődők, amelyek Magony Imre fehérvári szobrokról készült fotóival egészültek ki. Sőt Magony Imre, maga is részt vett a bemutatón és egy-egy verset még fel is olvasott a kötetből. Mint mondta A fertályos asszony érdekes kuriózummá válhat a város számára.
A felolvasáson túl a jelenlévők megtudhattak néhány részletet a könyv elkészültéről is és találkozhattak egy igazán különleges vendéggel. Bory Jenő unokája, Kovács Andrásné ugyanis a közönség sorai között foglalt helyet.

Fotó: Déri Brenda / FMH