Október 7-én indul az új évad a Rátonyi Színházban

2023.09.19. 15:00

Az Én és a kisöcsém is színre kerül jövő májusban

Megnyitotta az új évadot a csákvári Rátonyi Róbert Színház társulata. A tagok kötetlen formában töltöttek el egy közös délutánt Kállai Bori művésznőnél, október 7-én pedig a Csárdáskirálynővel indulnak újra az előadások a kisváros színházában.

Borsányi Bea

A Csárdáskirálynőt október 7-én lehet megnézni Csákváron

Fotó: Teremi Trixi

A nagyoperettet 2020-ban láthatta először a csákvári közönség, de a színház névadója, Rátonyi Róbert 100. születésnapja alkalmából ebben az évben még játsszák és ezzel egyben le is zárják a tavasszal indított Rátonyi 100 emlékévet. Ebben az évadban két új bemutatót terveznek, amelyek a jövő évben kerülnek színre. Az egyik a klasszikus gyerekmese, a Frakk, a macskák réme, amely a társulat művészeti vezetőjének, Teremi Trixinek évek óta dédelgetett álma és áprilisban végre megvalósul! A másik az Én és a kisöcsém, amely az 1934-es százas szériát megért operettszínházi ősbemutatója óta is rendületlenül visszatérő sikerdarabja a magyar színházak repertoárjának. – A nagyoperettek mindig ott vannak a társulatunk palettáján, hiszen utazó színházként máshol is rendszeresen fellépünk velük, de ilyen zenés vígjátékunk még nincs. Műfaját tekintve az Én és a kisöcsém is operett, de súrolja a zenés vígjáték határát és évek óta tervezem a bemutatását. Az idei évadot ezzel a darabbal zárjuk majd májusban – árulta el Teremi Trixi.

Az újak mellett természetesen lesznek színen maradó előadások is, amelyeket a nagy sikerre való tekintettel tartanak műsoron. – Egy olyan kisvárosban, mint Csákvár nagy szó, hogy egyes darabokat ismételni tudunk. Ilyen például a Marica grófnő, amit idén is láthat majd a közönség Csákváron – tette hozzá a művészeti vezető. Az elmúlt évadokhoz hasonlóan, idén is érkeznek vendégelőadások, így többek között a Hadart Színház az Oscarral, a Hangjegy Színház a Magánélet című vígjátékkal, amelynek főszerepeiben Liptai Klaudiát és Beleznay Endrét láthatja a közönség. A tervek szerint a Veresegy Színház Hőguta című darabja is színre kerül, Csonka Andrással és Mihályfi Balázzsal a főszerepben. Igyekeznek tehát idén is könnyed, szórakoztató előadásokkal készülni a Rátonyi Színházban.

A vendégelőadások pontos ideje még egyeztetés alatt áll, de várhatóan egy-két héten belül meglesz a végleges program. A színház saját előadásainak már megvannak a konkrét időpontjai, így az is biztos, hogy 2024 januárjának első szombatján harmadik alkalommal tartják meg az Újévi koncertet, amelynek ezúttal is Csonka András lesz a házigazdája és a tavalyi sikerre való tekintettel, a csákvári gyerekek ismét kapnak szerepet a műsorban. 

- A társulat két fiatal hölggyel bővült: Pacskó Dorkát szubrett szerepkörre szerződtettük, míg Dezső Ágota, primadonnának érkezett. Vélhetően azonban nem csak a zenés darabokban, de a mesékben is megállják a helyüket mind a ketten - zárta a művészeti vezető. 

A konkrét műsor hamarosan megjelenik a Rátonyi Róbert színház honlapján, érdemes figyelni!

A társulat Kállai Bori művésznőnél vendégeskedett
Fotó: Teremi Trixi

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában