Hagyományos Régiók – Régiók hagyománya

2023.06.06. 16:30

Nagylók ad otthont a népzenei középdöntőnek

A Nagylóki Közösségi Házban rendezik június 10-én, szombaton a XIV. Vass Lajos Népzenei Verseny Középdöntőjét. A bemutatón Fejér vármegyei kórusok és szólisták is képviselik magukat.

Héjj Vivien

A Nagylóki Népdalkör és a Csobolyó Citerazenekar is fellép a középdöntőben

Fotó: NAGY NORBERT/FMH-Archív

Az eseményen tizenkét középdöntős fellépő produkcióját láthatja a közönség. Székesfehérvárt Csuti Dorina, Abát Pluhár Stella Vanda és a Napvirág Dalkör képviseli. Fejér vármegyéből fellép továbbá a nagylóki Baka Dalkör, valamint az ugyancsak helyi Nagylóki Népdalkör és a Csobolyó Citerazenekar.

A versenyen háromtagú szakmai zsűri értékeli a produkciókat: Alföldy-Boruss István népzenekutató, a Vass Lajos Népzenei Szövetség szakmai vezetője, Dévai János népzenész, a Vass Lajos Népzenei Szövetség szakmai vezetője és Koczka Andrea népzenetanár, a Vass Lajos Népzenei Szövetség elnökségi tagja.

Az esemény a 11 órai megnyitóval kezdődik, ahol a jelenlévőket Tóth József polgármester mellett Farkas Márta, a Vass Lajos Népzenei Szövetség ügyvivő igazgatóhelyettese köszönti. A produkciókat követő ebédszünet után az eredményhirdetés 14 órakor kezdődik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában