Trianon 103

2023.05.31. 20:00

Méltó megemlékezést szerveznek Fehérváron június negyedikére

Közös sajtótájékoztató keretén belül adtak számot a program szervezői a június 4-i rendezvényekről az Országzászló téren.

Hajdú Marianna

Fotó: Koppán Viktor Dávid / FMH-Archív

Boór Ferenc, az Országzászló Védnöki Testület és Fejér Szövetség elnöke szerint a 103. évforduló és minden évforduló rendkívül fontos a magyarság számára. De fontos Székesfehérvár számára is, hiszen ötödik évfordulója lesz annak, hogy sikerült helyreállítani a Országzászló teret, és a város társadalmi összefogással helyreállította az országzászló és a Trianon emlékművet is.

– Ez az év ilyen szempontból is egy különleges év. Nagy örömömre részt vesz a megemlékezésen Zemlényi Katica is, akit tavaly avattunk zászlós nagyasszonnyá: a Vox Mirabilis kórussal együtt érkezik az Országzászló téri megemlékezésre – mondta a szövetség vezetője. – Ezzel üzenünk is a városnak, hogy méltósággal, együttérezve testvéreinkkel – akik akaratukon kívül kerültek Magyarország határain túlra – emlékezünk erre a napra, mert ami gyalázatos, az gyalázatos! De nekünk ezen túl kell lépni és ki kell találni a jövőt - fogalmazott Boór Ferenc.

– Mindenkit várunk szeretettel, vasárnap fél ötkor az Országalmához – invitált Juhász László önkormányzati képviselő. Hozzátette,  a harangzúgás és a Himnusz közös eléneklése után vonulnak át az Országzászló térre, ahol 17 órakor kezdődik a megemlékezés és a zászlószentelés. Ezt követően pedig, idén újdonságként először, átmennek a Zichy-ligetbe: - Itt este 7 és 10 óra között két Fejér vármegyei zenekar lép fel: először a Puszták Népe, – akik az Alba Regia Néptáncegyüttesből és a fehérvári ismert zenészekből álltak össze és nemzeti érzelmű nótákat játszanak, majd őket követi a Kiss zenekar. Ők Polgárdiban egy zenetanár házaspár és a gyermekeik, akik a zenei nevelésben is fontosnak tartják a magyarságtudat ápolását, és olyan dalokat játszanak, amelyek ezt erősítik.

Kónyi-Kiss Botond, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Fejér vármegyei vezetője nagyon fontosnak tartja, nem lehet úgy nemzeti összetartozást ünnepelni, hogy ne történjen meg a trianoni tragédiával való szembenézés.

– A helyzet az, hogy máig, 2023-ig, a gyásszal, a tragédiával, a nemzeti sorscsapással való szembenézés elmaradt. Ezt meg kell tennünk, tehát továbbra is feladatunk van Trianonnal kapcsolatban. Erre a tragédiára, erre a sorscsapásra hívja fel a figyelmet a harangszó is, erre hívja fel az ünneplésen félárbocra engedett trikolor, a piros-fehér-zöld országzászló is.

Szili Csaba Gergely, vármegyei önkormányzati képviselőtől megtudtuk, hogy nagyon sok rendezvény lesz országszerte. Közös tűzgyújtásra is várják a Fejér vármegyeieket 20 óra 23 perckor Sukorón, hogy jöjjenek és töltsenek egy nagyon kellemes délutánt a nemzeti összetartozás jegyében, emlékezve a sorstragédiánkra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában