Betlehemünk csengője – Tárnok Ákos, a Kákics Zenekar vezetőjének története

December első napján kezdtük a betlehemezést a 90 éves Római Magyar Akadémián, de másnap már Nápoly utcáin szólt a duda, a furulya, a pergős bot. Néhány nap múlva aztán újabb hosszú utazás következett, a Brüsszeli Magyar Intézet adott helyet a pásztorozóknak. Hazafelé az Alpokban esett a hó, a fenyveseknek karácsonyi hangulata volt, de jöttünk, mert vártak ránk Somogyország falvai, aztán Székesfehérvár és Fejér megye óvodái, iskolái. Csillogó gyerekszemek, csilingelő gyerekhangok. Így dalolták velünk együtt a jól ismert betlehemesek és pásztorjátékok énekeit.

Most a végéhez értünk. Fogom a bábtáncoltatós betlehemünket, hogy feltegyem a szekrény tetejére. De ahogy emelem, a kis huszártoronyban megszólal a csengő. A Szent család néz le rám, mellettük a pásztor bábok. A csengő hangja pedig előhozza azt a decemberi napot 2014-ben, amikor - mint minden évben - betértünk betlehemezni Csányi Mihályhoz és feleségéhez, Cila nénihez Fehérváron a Felsővároson.

„Betlehem kis falucskában…” Árpi húzta a hegedűt, Tibi fújta a dudát, Lajos pengette a bőgőt, én meg a brácsával követtem őket. Beléptünk a házba és megláttuk Misi bácsit, aki az ágyban feküdt. Nem nézett ki jól. De nem panaszkodott, a beköszönő dalunk után most is vidáman kérdezte: - Hát megint eljöttetek?

- Tudod, Misi bácsi, nemsokára karácsony, előtte jönnek a betlehemezők – válaszoltam. Aztán már Tibi kezdte is a dudával és Misi bácsi a dalokat együtt énekelte velünk.

- Dicsértessék a Jézus Krisztus! – mondtuk befejezésül.

- Mindörökké ámen! – válaszolta Misi bácsi Cila nénivel együtt, majd hozzá tette: - Legyetek hosszú életűek, mert akkor én is várlak benneteket! Most meg pihenjetek le kicsit, rakjátok le ezeket a csodadolgokat az ágyra!

Tényleg csodadolgok voltak akkor velünk: suba, cifraszűr, kozsok, kucsmák és az újonnan elkészült bábtáncoltatós betlehemünk. 

- Megérinthetem? Ezek mostanában készültek? – érdeklődött Misi bácsi.

- Ezeket kölcsönkértük egy szabadegyházi juhász barátunktól – válaszolta Lajos. - Csak egy suba a miénk - tettem hozzá. 

- Kérdezzétek meg azt a juhászt, mennyit kér azért a szűrért! Megajándékozlak vele benneteket! – mondta erre Misi bácsi.

- Jaj, nem lehet, meg hát nem is eladók! – mondtam, miközben átöleltem Misi bácsit, aki nem tágítva a témától folytatta. - Te viseled ezt az izét, hát beszéljétek meg azzal a juhásszal! Vagy készítsen nektek egyet, és én megajándékoználak benneteket, mert örök adósotok vagyok. Hálával mindenképpen tartozom, de szeretném, hogy emlékezzetek rám - ekkor elcsuklott a hangja. A hirtelen támadt csendet Lajos törte meg: - Így is mindig velünk vagy Misi bácsi!

- Hát én tudom, de jobb szeretnék, ott lenni veletek, ahol vagytok! Imádlak benneteket! Győzzétek meg ezt a legifjabbat! – mondta. Ez a „legifjabb” én voltam, mint a zenekar legöregebb tagja, és szabadkozásomra rám legyintve csak annyit mondott: - Te nem számítasz, te csak tag vagy! Gondoltam jó lenne erről a szűrvásárlásról másfelé terelni a beszélgetést. Egy szűr egyáltalán nem olcsó. - Na, milyen betlehemünk van? - kérdeztem. – Csodálatos, gyerekek! – válaszolta elismerően Misi bácsi.

Jó, most már más vizeken vagyunk, elkanyarodtunk a szűrvásártól és kissé megkönnyebbülten elmeséltem a betlehemkészítés hosszú történetét, aminek a végén Misi bácsi megkérdezte: - A huszártoronyban van harangocska, ugye? - Fából van az a harang, nem szól – válaszoltam. Ekkor a háttérből megszólalt egy csengő.

- Van csengő, ha akarjátok – mondta Cila néni. – Nagyapám száncsengője volt, édesapámtól örököltem. 

- Legyen ez a toronyban! – vágta rá Misi bácsi.

- Nem, azt nem lehet, ez egy családi csengő! – ellenkezett Tibi és Árpi szinte egyszerre.

- Akkor ti is a családhoz tartoztok – zárta rövidre a ház ura.

- Hát akkor ti mivel csengettek karácsonykor? – kérdeztem.

- Van másik! – vágta rá. 

Azt hiszem, amit akkor Misi bácsi mondott, azt nevezik kegyes hazugságnak, mert nem volt másik. De most ő terelte el a szót. Ekkor még nem tudtuk, hogy Misi bácsinál ez volt az utolsó betlehemezésünk. A következő év nyarán a Mindenható magához szólította. A kis huszártoronyban a csengő: Misi bácsi hangja.

A következő évben már csak Misi bácsi gyerekekei, családjaik és Cila néni hallgatta a betlehemezésünket, aki kijárta, hogy Misi bácsi akarata teljesüljön. Elkészült a hímzett szűr, amin az ő születési éve és nevének kezdő betűi vannak. De ez már egy újabb történet.