Ahol még a hagyomány érték - debütált az Igari Napraforgó Néptánccsoport

A Fejér megye déli határán található, több település részből álló, dombhátokon és völgyeken nyújtózkodik el Igar községe, ahol régi, még élő kedves hagyományok is léteznek. Gyakori eset például, hogy az igari asszonyok kiülnek valamelyikőjük háza elé, hogy megbeszéljék a világ, és a település ügyes-bajos dolgait. Nem egyedi az sem, hogy az autókból jó ismerősként integetnek nekik. Ottjártunkor mi is megtapasztalhattuk.
Éppen a településen második ízben rendezett nemzetközi néptánctalálkozóra igyekeztünk, amikor is eltévedtünk és egy kedves helyi asszony igazított minket útba: „Menjen túl az Igar vége táblán, majd forduljon jobbra aranyoskám és a dombokon túl megtalálja azt, amit annyira keres!” 
És valóban. Kicsit késve és nyögvenyelősen ugyan, de megérkeztünk az Igar-Vám Közösségi Ház udvarára. Már javában zajlott a megnyitóünnepség, a színpadon pedig éppen a helyi debütáló néptánccsoport egyik tagja osztotta meg magasztos gondolatait: „Egy nemzet a kultúrája és hite nélkül megszűnik létezni, akárcsak a fa gyökerek nélkül. Ezek a gondolatok motiváltak minket abban, hogy a helyi asszonyokkal és gyerekeikkel együtt tánccsoportba verbuválódjunk és megmutassuk magunkat.”   
Eztán jöhetett a debütálás, a népviseletbe öltözött asszonyok, akik a kettőt jobbra, egyet balra lépéseik közben felcsendült „a pozsonyi sétatéren megy a villamos / Arra jár a kis Mariska, ej, de aranyos” jól ismert strófa. Az előadott Nemzeti Összetartozás Táncuk osztatlan sikert aratott a falu népe előtt, mi pedig ezt kihasználva, megszólaltattuk az Igari Napraforgó Néptánccsoport egyik megálmodóját, Hadi Éva alpolgármester asszonyt, aki így emlékezett vissza a közel két és fél hónappal ezelőtti jelenetre, amikor is elindultak a tánccsoport megalapításának mezsgyéjén.  

– Pont ezen a szent helyszínen történt... Az Igar-Vámon megrendezett majális ünnepségen a Sárosdi Búzavirág Néptánccsoportot láttuk vendégül, akik több táncukat is bemutatták a szerető közönségnek. A barátnőmmel beszélgettünk közben, aki a következő mondatot mondta nekem: „Hallod Éva, tök jó volna nekünk is egy ilyen tánccsoport!”.  Megbeszéltük, hogy ha sikerül embereket toborozni, akkor megpróbáljuk! Táncolni nagyon szeretek, így nem is volt kérdés, hogy addig telefonáljak míg találok valakit, aki tanítana is bennünket. Megtaláltam! Rövid időn belül pedig meg is tartottuk az első megbeszélést, majd táncórát. És lám most itt vagyunk!
Mint elmondta, Benkéné Perus Rita, a Mezőszilasi Németh László Általános Iskola tanítója oktatja a lelkes tábornak a táncot, aki szinte egyből igent mondott a felkérésre.  
A Nemzeti Összetartozás Tánc koreográfiáját pedig csemetéiknek köszönhetik.
– Az iskolában az összes gyermek megtanulta ezt a táncot, és megkértük őket, hogy tanítsák meg nekünk. Boldogan és büszkén csatlakoztak hozzánk, és legnagyobb örömünkre maradtak is velünk. Amikor kitűztük az első fellépés idejét jött a minden nőnél felmerülő kérdés: „De mit vegyünk fel?” Az idő rövidsége miatt a blúzainkat varratnunk kellett, de a szoknyákat, kötényeket, hajdíszeket közösen készítettük. Ebben anyagi támogatást nyújtott  Igar Község Közalapítványa. Hálásak lehetünk, mert szinte minden feltétel adott a csoport számára, hiszen bármelyik közösségi teret használhatjuk a településen. Bár a technika néha csúfot űz velünk, eddig sikeresen megoldottuk a nótaszót. 
A későbbiekben azért be kellene szereznünk egy komolyabb hangszórót! – mondta mosolyogva Hadi Éva, aki zárszóként minden lelkes érdeklődőt csatlakozásra buzdított:
– Akinek van kedve bátran jöjjön és csatlakozzon hozzánk. Az ajtónk mindenki előtt nyitva áll, akkor is ha csak belekóstolni szeretne a táncba, hisz elsődleges célunk az összejövetelek során, hogy a saját magunkat szórakoztassuk és élvezzük az együttlétet.  Az, ha néha megmutathatjuk magunkat csak egy kellemes hozadéka a szeretett hobbinknak. Egy igazi közösségformáló ez az egész, a közös alkalmak, próbák, amikor  jókat nevetünk. Míg a táncos délutánjaink kikapcsolódást és egy kis testmozgást, beszélgetést nyújtanak a felnőtteknek, addig a gyermekeknek közös játékidőt jelent leginkább, mert amíg mi kifújjuk magunkat, nekik van szerencsére energiájuk bújócskázni, fogócskázni.