Emlékezetes Máté-passió a nagyböjtre az Alba Regia Szimfonikusok előadásában

1829. március 11-én feltehetően nagy izgalommal készültek a berlini Singakademie énekesei aznapi fellépésükre: műsorukon ugyanis Johann Sebastian Bach 1727-ben bemutatott, évtizedek óta nem játszott Máté-passiója szerepelt. A hangversenyt ráadásul nem is az énekkar tapasztalt karnagya, Carl Friedrich Zelter, hanem húsz esztendős tanítványa, bizonyos Felix Mendelssohn-Bartholdy vezényelte. A többi már zenetörténet: az előadás óriási sikert aratott, s elindította Johann Sebastian Bach zenéjének reneszánszát. 

A produkció történelmi jelentőségéből mit sem von le az a tény, hogy Mendelssohn a romantika ízlése szerint több helyen is megváltoztatta Bach eredeti partitúráját. Manapság, a historikus előadói gyakorlat korában nyilván kissé furcsálnánk is egyik-másik megoldását. Ez pedig egy újabb kérdést is felvet: vajon egy modern szimfonikus zenekarnak szabad-e műsorára tűzni ezt a hatalmas alkotást?

Az említett berlini koncerthez képest napra pontosan 193 évvel később e kérdésre határozott és egyértelmű választ kaphattunk az Alba Regia Szimfonikus Zenekar új Ünnepi bérletének záró estjén, amelyen az Ars Oratoria Kamarakórus, valamint a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI Bárdos Lajos Gyermekkara (karnagy: Kneifel Imre) közreműködésével, Pad Zoltán vezényletével nagyszerű előadásban csendült fel Bach remekműve. A hangversenynek a Budai úti Református templom adott otthont, amely tágas, a fellépő együttesek igényeihez rugalmasan alkalmazható belső tere, kiváló akusztikája, végül, de nem utolsósorban padlófűtése miatt optimális helyszínnek bizonyult a produkció számára. 

Pad Zoltán hallhatóan sokat tanult a historikus előadói irányzat jeles képviselőitől: a két énekkarra számító kompozíció előadásában mindössze huszonnégy énekest léptetett fel, akik a szólószerepek mellett a kórustételek előadásában is tevékeny részt vállaltak. A zenekar vonós művészei közül sokan barokk vonót használtak, ennek megfelelően a romantikus hangzástól eltávolodva áttetsző, finom hangzásképpel találkozhattunk. A koncertmesterek Bujtor Balázs és Bondor Erika voltak, a continuo-szólamok előadására a régizene kiváló billentyűs szakértőit, Szokos Augustint és Pétery Dórát kérte fel a karnagy (mindketten hordozható kisorgonán játszottak), akikhez a zenekar kiváló csellóművésze, Kárász András csatlakozott. A kicsi, de rendkívül fontos gambaszólót Nagy Réka adta elő. 

A produkció főszereplőinek mindazonáltal az énekesek bizonyultak: a ragyogó hangzással megszólaló kórus mellett Kovács Ágnes és Stefanik Márta (szoprán), Nagy Bernadette és Molnár Anna (alt), az Evangélista szólamát mély átéléssel és nagy kifejezőerővel tolmácsoló Megyesi Zoltán (tenor), valamint Melkovics Zoltán és Borka Ákos (basszus) egyaránt elsőrangú teljesítményt nyújtottak. Közülük is kiemelkedett a fuvola és oboakísérettel komponált szopránáriát lélegzetelállító szépséggel éneklő Kovács Ágnes (a fuvolaszólamban Chikara Sugano, a zenekar művésze remekelt). Pad Zoltán szuggesztív dirigálása nyomán valódi dráma bontakozott ki előttünk, amely egyetlen pillanatra sem engedte el a közönség figyelmét. A fenséges zárókórus után a hallgatóság hatalmas vastapssal mondott köszönetet a lélekemelő nagyböjti hangverseny valamennyi közreműködőjének.