B9 Közösségi Színház

2021.06.09. 11:00

János vitéz castingre várnak

A B9 Közösségi Színház nagyszabású nyári produkcióba keres fiatal tehetségeket, melynek különlegessége, hogy a kiválasztottak nem csupán az előadás létrehozásában, de egy most induló, teljes körű színházi képzésben is részt vehetnek.

FMH

A színház olyan, Fejér megyében élő, csapatmunkában gondolkodni képes, utazást és nyilvánosságot kedvelő, 15 és 25 év közötti lányok és fiúk jelentkezését várja, akiknek nem idegen a színpadi jelenlét, kiemelkedő készségekkel rendelkeznek a beszéd, ének, tánc, akrobatika területén, valamint fejlett a rajzkészségük, és eligazodnak a hangszerek világában is. A sikeres felvételt nyert fiatalok részt vehetnek az ősztől induló színház- és drámaképzésen, melyet neves oktatók tartanak majd. A meghallgatásra való előzetes jelentkezés elektronikus formában történik, egy fényképes önéletrajz beküldésével, a [email protected] címre. Az érdeklődők további részletekért szintén erre a címre írhatnak. A színház szakemberei arra kérik a jelentkezőket, önéletrajzukban tüntessék fel az esetleges korábbi színházi tapasztalataikat is. A szervezők a jelentkezőket értesíteni fogják a casting pontos helyéről és időpontjáról.

A többfordulós szereplőválogatáson felmérik a jelentkezők egyéni kompetenciaszintjét és a közösségben történő együttműködési képességet. A jelentkezőknek vállalni szükséges a heti rendszeres próbákat és tréningeket. Legyen a tarsolyukban a legkedvesebb költeményük vagy prózájuk. A kiválasztási folyamatban szereplő kihívásoknak való sikeres megfelelés esetén a továbbjutók egyhetes, ingyenes táborban vehetnek részt a Velencei-tó partján. A szervezők biztosítják a próbákhoz szükséges teljes körű eszközá llományt, illetve vállalják a kiválasztottakkal történő képzési szerződések és nyilatkozatok elkészítését. A továbbjutók térítésmentes, egyéves időtartamú, komplex képzésben részesülnek, melyet heti rendszerességgel tartanak, színházi szakemberek közreműködésével. A szereplőválogatásra történő, szervezők által megadott jelentkezési határidő 2021. június 20. A meghallgatás helyszíne Agárd-Gárdony, időpontja 2021. június 21.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában