Halálának 150. évfordulójára – Báró Eötvös József egykori miniszter, a nemzeti kisebbségek védelmezője

Írja Eötvös József (1813–1871), a magyar bölcseleti irodalom egyik kiváló alkotásában, a Gondolatok című kötetének első kiadásában, mely 1864ben jelent meg Gyulai Pál és Eötvös felesége, Rosty Ágnes válogatásában. Az 1848-ban megalakult első felelős magyar kormány és a kiegyezés után létrejött, alsó- és felsőházat felügyelő magyar kormány vallási és közoktatási minisztere. Akire ebben az évben emlékezünk, halálának 150. évfordulóján.

Deák, Kossuth, Andrássy Gyula és Széchenyi mellett, a reformkor (1825–1848) egyik kiemelkedő politikusa, a nemzeti szabadelvű gondolat hithű képviselője. Budán született, bölcseletet és jogtudományt a pesti egyetemen tanult, aljegyző volt Fejér megyében, majd udvari kancelláriai fogalmazó és eperjesi táblabíró. A harmincas évek végén beutazta Nyugat-Európát, ahol államberendezkedés és közigazgatás, állam és egyház „szövedéke”, a gazdasági, a művészeti élet területeiről értékes ismereteket és tapasztalatokat szerez. Mint köztudott, báró Eötvös József nemcsak a felsőház tagja, illetve az ellenzék nemzeti liberalizmust képviselő centralistáinak vezetője volt, hanem a reformkor egyik kiemelkedő prózaírója, költője és társadalomtörténetünk panteonjában előkelő helyet elfoglaló, jelentős eszmetörténeti és irodalmi tanulmányok szerzője. Habitusából adódóan Kossuth forradalmi radikalizmusa és Széchenyi mérsékelt, országépítő és a polgárosodást előtérbe helyező politikája között centrista helyet foglalt el, a nemzeti kisebbségek védelmezőjeként az alkotmányosságon, a jogegyenlőségen alapuló liberális jogállam elkötelezett híveként. A Kossuth–Széchenyi-vitában végül Kossuth mellé állt. A nemzetiségek szabad vallásgyakorlatáról és anyanyelvhasználatáról a magyar képviselőház 1849 júliusában hozott határozatot.

Báró Eötvös József 1840 márciusában a rendi országgyűlésben szólásra emelkedett, szorgalmazva, hogy az országgyűlés a zsidóságra is terjessze ki a nemességet megillető polgári jogokat, a jogegyenlőtlenséget fenntartó ún. „türelmi adó” eltörlésével. Ugyanezen év őszén az általa alapított Budapesti Szemlében megjelenteti A zsidók emancipációja című humanista röpiratát, amelyben az említett megszólalásban elhangzottakat foglalja rendszerbe. 1844. október 1-jén, a pozsonyi diétán, a zsidóság jogi státusát taglaló 1840-ben elfogadott XXIX. törvénycikk kiegészítését, azaz a teljes emancipá ciót sürgette a zsidóság, gróf Zay Károly prezentációja alapján. Széchenyi István a törvénymódosítás elhalasztása mellett érvelt, addig, míg a gazdaság valamennyire „életre galvanizálódik”, és a polgárosodás folyamata elfogadhatóan ki nem teljesedik. A forradalom után Eötvös Münchenbe menekült, ahonnan 1851-ben tért haza.

Eötvös József Politikai Hetilap című kiadványában jelent meg 1865-ben A nemzeti kérdés című terjedelmes politikai tanulmánya, mely önálló politikai programnak is tekinthető. A szerző úgy gondolta, hogy a nemzeti kisebbségek törekvései okozta politikai feszültség feloldása, vagyis a nemzetiségek egyenjogúsítása nélkül nem alakulhatnak ki az egyéni szabadságjogok és a polgári társadalom, tehát a liberális alkotmányosság talapzatán nyugvó államberendezkedés feltételei, a szuverenitás és a területi egység biztonságával együtt.

A kiegyezés után az ismételten vallási és oktatási miniszternek kinevezett báró irányította a népnevelési reformot, az állam és a felekezetek közötti megállapodások megkötését, és törvénybe foglaltatta, kiteljesítette a zsidó emancipációt és a nemzeti kisebbségek egyenjogúsítását.

Első regénye, A karthauzi, a világtól megundorodott, az életben csalódott, jezsuiták nevelte fi atalember, Gusztáv gróf élettörténete, aki kiábrándultságai okán szerzetesnek állt. A romantika akkori kedvelt formája, az ún. lírai regény francia szelek hozta egyik kiváló alkotása. Irodalmi értékét Mű és elv című tanulmányában az a Szemere Pál méltatta, aki Eötvös első verseit közölte az Auróra című irodalmi antológiában. Köztük a drámai hangvételű „A megfagyott gyermek” című költeményt: „Anyja sírjára ül, zokog/Az árva kisfi ú:/Anyám oh, kedves jó anyám!/Szívem be szomorú!”…

A falu jegyzője című irányregénye a vármegyei választási és bírósági visszaéléseket példázza, törvényszegő, korrupt praktikákkal fűszerezve, egy bűnügyi történetnek is tekinthető értelmezési keretben. A reformkor meghatározó politikusai a vármegyéket a közélet, a közigazgatás folyamatos ügymenetét gátló tényezőknek tekintették, ezért a központosítás hívei voltak. A falu jegyzője Eötvös kritikai attitűdjét is tükröző társadalmi keresztmetszet, a tehetetlen, szegény, elnyomott és kizsákmányolt „tiborcokból” álló, magyar „népek” érzékletes ábrázolásával. A regényt az angliai emigrációban tartózkodó barátjának, Pulszky Ferencnek ajánlotta, akinek szerepe volt az angol fordítás elkészültében. Amelyet akkor a mai is létező, patinás angol folyóirat, a Spectator a valaha angolra lefordított legjobb külföldi regénynek minősített.

A Magyarország 1514-ben a históriánk folyamán örökösen szenvedő magyarságot bemutató történelmi regény, arról a „Dózsa-felkelésről”, amikor az egzisztenciális nyomorúság, az általános öldöklés és kiszolgáltatottság pusztító katasztrófába torkollott. Közvetlenül a reformáció kezdetén, alig több mint egy évtizeddel Mohács előtt. Áttételesen, a történelemtudományi kutatásokkal is alátámasztott terjedelmes alkotás azt is megmutatja, hogy Eötvöst egész életében az emésztette, hogy hol lehet azt az észszerű határt meghúzni a liberális demokratikus eszmék és a csőcselék anarchiája között (Szerb Antal).

Ha egy könyvet felütünk, nem mindegy, hogy alkotójához őszinte érdeklődéssel vagy émelyítő prekoncepciókkal fordulunk. Báró Eötvös József irodalmi műveinek nyelvezete archaizáló, sokszor sűrű, tömörítő, máskor szerteágazó, a nyomatékosság okán többször ismétlődő, szép és míves kifejezésekkel tűzdelt. Politikai, közéleti esszéi és tanulmányai széles körű műveltségről, az igazság tiszteletéről, nagyfokú élettapasztalatról, az emberek és a haza iránti hűségről és szolgálatról szólnak.

Nehezen olvasható, poros, bonyolult szerkezetű, retorizáltsággal jellemezhető narratíva, szerteágazó tartalmakkal. Mondják és írják azok az irodalmárok, akik regényként beharangozott, valójában könnyed lektűrnek minősülő „fantasyk”-ről írnak irodalomtörténeti értekezéseket, melyek nyelvezete olyan, mint egy csendes, felszínes vasárnap délutáni beszélgetés. Egy pohár sör mellett.

Báró Eötvös József életműve, közéleti szerepe példát szolgáltat arra, hogy a jogfosztottak, a társadalom perifériájára sodródott embertársaink megsegítésén „munkálkodó emberszeretetről”, azaz a filantrópiáról nemcsak beszélni, hanem mindennapi életvitelszerű tevékenységünkkel bizonyítani is kell. Mondjuk az együttműködésre törekvő, nem dehumanizáló, deszenzibilizáló politikai megnyilatkozásokkal, de az összetartozás, a kölcsönös tisztelet és szeretet érzéseit fenntartva és elmélyítve honfitársaink körében.