Nagyszerűek

2021.02.11. 14:30

Művészetisek friss alkotásaiból nyílt tárlat Fehérváron

A Tóparti Gimnázium művészetis diákjai a rendhagyó oktatási körülmények ellenére is színvonalas munkákat produkáltak. Ezekből nyílt tárlat a minap, amely online tekinthető meg.

Bokros Judit

A színvonalas kiállítás a topartigimi.hu honlap Közösségek menüpontjából, a Szülők oldala almenüből érhető el

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Jó ideje hagyomány, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium művészeti képzésén részt vevő tanulók válogatott műveiből kiállítás nyílik. Ez most a Tóparti téli tárlat címet kapta, s a kívülállók a járványügyi helyzet miatt csupán az interneten keresztül tekinthetik meg az egyébként a szokásos módon az aulában rendezett kiállítást.

Ez is valami, s így legalább bármikor megnyitható a galéria, amelybe évfolyamonként rendezték az alkotásokat. Nekünk még a megnyitó előtt az eredeti térben volt alkalmunk szemügyre venni a festményeket, rajzokat, grafikákat, textileket, kerámiákat, és azt tapasztaltuk, hogy figyelemfelkeltő anyag állt össze.

A kerámia, textil és grafika szakos fiatalok nem a megszokott körülmények között alkotnak, igaz, a gyakorlati órákra ebben a tanévben már van lehetőségük bejárni.

A részletekről és arról, hogy tudnak haladni a részben digitális oktatás mellett, a művészeti tagozat vezetőjét, Végvári Beatrixot kérdeztük.

– Jellemzően már a tanév elejétől készülünk erre a kiállításra, és igyekszünk a tananyagból a kevésbé száraz, élménydúsabb, a szélesebb közönséget is érdeklő tervezési és rajzos munkákat kiválasztani. A szeptembert erősen kezdtük, ám a járvány és a digitális oktatás miatt novemberben egy kissé minden borult. A legnagyobb kihívást annak megoldása jelentette, hogy a gyerekek kéthetente gyakorlati órákon is részt vehessenek. A művészeti területen sokkal nehezebben oldhatók meg az online órák, hiszen hiányzik a szinte állandó visszajelzés, reakció, amelyet órán közvetlenül megkap a diák. Ezért az oktatók arra törekednek, hogy online több legyen a tervezési feladat, ami sok esetben kifejezetten szerencsés. A szakmai gyakorlatot alapvetően kéthetente öt órában kivitelezzük, ilyenkor mindenki a szakos műhelyében dolgozik. Rajz is van, kéthetente egyszer. Persze nehézkesebb most minden, a diákok nem egyformán motiváltak, ám a tárlat azt mutatja, hogy nincsenek behozhatatlan hátrányok – fogalmazott a művész tanár, majd említést tett a három új kollégáról: Cservenka Edit keramikus, rajztanár, Kácser László grafikus és Koncsánszki Dóra divattervező.

A színvonalas kiállítás a topartigimi.hu honlap Közösségek menüpontjából, a Szülők oldala almenüből érhető el
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A művészpalánták közül kettőt kérdeztünk a tárlattal kapcsolatosan.

A kerámia szakon Nagyné Csehi Edithez járó, negyedik évfolyamos Zink Noémitól megtudtuk, hogy kerámiáival eddig minden évben szerepelt a tárlaton, s rajzai is voltak kint. Ezúttal választott szakjának órai anyagából apróbb tárgyak láthatók tőle: bögrék, állatfigurák és dobozok félporcelánból, illetve agyagból. Vannak azonban önszorgalomból készített kiskacsák is. Noémi messziről, Zsámbékról jár be az iskolába, így akár jól is jöhetett volna számára a digitális oktatás, ám azt nyilatkozta: jobban örül, hogy az érettségire készülve hetente be tudnak jönni szakmai gyakorlatra. A rajzfeladatok megoldása könnyebb volt otthon, hiszen egy csendéletet ott is össze lehet állítani, vagy akár önarckép is készíthető. Ám a kerámiához kellenek eszközök, amelyekből otthon kevés van, s jobb, ha a tanárral is személyesen tud egyeztetni.

Kovács Anna Glória ötödéves grafikusdiák Pető Zsuzsa Alíz csoportjában. Annától most egy könyvborító látható a tárlaton. Az alkotáshoz kézzel készített vázlatot, majd azt számítógépes program segítségével dolgozta át. Tavaly több munkája volt kint: egy csomagolástervezési feladatra leadott anyaga, egy 3D-s, kézzel alkotott doboz és két alakrajz. A kiállítást jó lehetőségnek tartja a megmutatkozásra, s így az érdeklődők is láthatják, milyen munka folyik ezen a képzésen.

Végül hozzátette, hogy a digitális oktatást tavaly tavasszal nehezebben élte meg, mert akkor egyáltalán nem lehetett bemenni a suliba. A személyes tanári segítség sokat jelent, ám online is igyekeznek a lehető legjobb megoldást kihozni minden feladatból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában