Apró szobrok, nagy titkok – Ilka Gábor kiállítása nyílt Martonvásáron

Félőlények, Apám emlékére, 360 fok, Esernyők, Dolgát végzi és még hosszan sorolhatnánk az aprócska szobrok címeit, amelyek szorosan hozzátartoznak az alkotásokhoz. Velük együtt nyernek értelmet a márvány alapon izgő-mozgó, néha szorongó, olykor jókedvű vagy éppen dolgos, apró fogorvosi fém figurák. Méretüket tekintve akkora alkotások, amelyek valóban elférnek egy íróasztalon. Innen talán az íróasztalszobrász elnevezés? – Ez a kifejezés az én olvasatomban két dolgot takar: az egyik, hogy az íróasztal más minőséget képvisel, mint a munkapad vagy az iskolapad.

A másik, hogy olyan kicsik a művek, hogy akár karnyújtásnyi távolságról is szemügyre vehetők, és kialakítható velük egy olyan csendes párbeszéd, amely engedi, hogy a szobrok elmeséljék a történetüket. Ezek legtöbbször pedig olyanok, amelyekkel sokan találkoznak a mindennapi életük során – mondta el Ilka Gábor, aki azt is elárulta, számára a fogtechnikai ötvözet és a márvány is jelentőséggel bír, érzelmi kötődése van mind a kettőhöz. Fogtechnikusként jól ismeri ezt az ötvözetet, a márvány pedig Siklósról származik, ahol a Csukma hegyen nagyszüleinek is volt szőlője – egészen addig, amíg ki nem derült, milyen értékes követ rejt a hegy és bányát nem nyitottak rajta. A fém tehát a munkája – ebben az értelemben az élete -, a márvány pedig a gyerekkora.

Ebből a szempontból nézve tehát az apró alkotások Ilka Gábor művészetében duplán is képesek kifejezni az érzelmeket. Méretüket tekintve – egy foghoz képest persze nagyok, ahogy az alkotó megjegyezte – pedig unikumnak is tekinthetők: a köztéri alkotásoknak csak töredékei, ám még a kisplasztikánál is jóval kisebbek. Egy művészettörténész szerint Ilka új műfajt teremtett. Akárhogy is, de tény, hogy munkássága a Budapesti Tanítóképző Főiskola vizuális fakultációjának tananyagában is szerepel. Mint ahogy az is tény, hogy az ő keze munkája nyomán született meg a Moziünnep és a Szegeden rendezett Virágkötő Európa-kupa fődíja is.

Ám kanyarodjunk vissza a szobrocskákhoz, amelyek méretünknél fogva könnyen befoghatók és a szem számára befogadhatók, de a szemlélődő lelkét percekig fogva tartják, majd maradandó nyomot hagyva, órákra lekötik az ember gondolatait, amelyekben újból és újból megjelenik egyik-másik alkotás. És nyomukban csakúgy jönnek a felismerések, az emlékek, a régi történetek. Mert minden mű mást és mást mesél, és minden szemlélődő a saját „szemüvegén” keresztül olvassa ezeket a nagyon is valódi történeteket.