Fehér farkas című prózakötetét Fehérváron is bemutatta Tóth Krisztina

A farkast említve leginkább egy félelmetes, ragadozó állat jut eszünkbe, amelytől tartani kell. Tóth Krisztina Fehér farkas című kötetének címadó novellájában szereplő farkast azonban olvasás közben a legkevésbé sem tarthatjuk félelmetes állatnak. Inkább sajnálatra méltó egyedről van szó, amelynek már a színe is különleges, hiszen bundája fehér. S az, mitől is válhatott fehérré ez a bunda, csak a szöveg végére derül ki, miután lassan megmutatkozik előttünk az emberi kegyetlenség egyik gyakori formája: az állatok kínzása.

A fehér farkas e novellában a kiszolgáltatottság szimbóluma. Ugyanúgy, ahogy a főszereplő lány is az. Igaz, nem különösebben nőies, mégis, több állatgondozó is vele elégíti ki vágyait, használják, mint egy tárgyat. Ő pedig hagyja… A fehér farkashoz hasonlóan tehát a lány is kiszolgáltatott, ezért lehet különös kapcsolat kettejük között.

„Amikor bebújik a résen, rögtön az ő ketrecéhez megy, és hosszan nézi, míg az állat el nem fordítja a fejét. Mindig a fehér farkas kapja félre először a tekintetét, beoldalog a ketrec sarkába. Néha feltápászkodik, járkál, idegesen mozgatja a farkát. Amikor nem néz rá, akkor is a lányt figyeli: a szimatával, a horpadt oldalával, a finoman megrezdülő füleivel. Ha a gondozók jönnek, sose áll fel, elfordul. Az ételhez is csak akkor óvakodik oda, ha mindenki elment. Kiállnak a bordái, pont, mint a lánynak. A szeme pedig világos és üres, mintha át lehetne nézni rajta valahová távolra. Hideg tejüveg távcső. Szia, fehér farkas.”

Nem hiába a helyszín sem, az állatkert, ahol az állatias ösztönök uralkodnak. A férfiak kézről kézre adják egymásnak a lányt, akinek egyetlen öröme az a kiscica lesz, amelyet az egyik gondozótól kap. Az egész történetben ez az egyetlen emberi, kedves gesztus. Ám amikor a kismacska kapcsán fény derül a kegyetlenkedésekre, ismét torzul a kép.

A fekete kiscica is egy lehet majd azok közül, amelyeket befőttes üvegekbe zárva a sínek közé raknak, hogy a fölöttük átszáguldó vonatok okozta sokktól fehérré váljon a színük… Itt ugrik be a lánynak és az olvasónak, mitől is lehet fehér az a bizonyos farkas. A lány az együttérzéstől, a döbbenettől és talán a kíváncsiságtól hajtva maga is a vonat alá fekszik. Azt nem tudjuk meg, vajon megőszült-e valamelyest, ám azt nagyon is jól érezzük a befejezésből: ez a sokk senkiben sem múlhat el nyomtalanul…

A kötet talán legmeghatóbb novellája – a sok megrázó és megdöbbentő történet között – a Sárga flakon című írás. Ebből az együttérzés és a mély emberi humánum rajzolódik ki az idős, nehezen mozgó, nyugdíjas tanítónő, valamint a hozzá hasonló korú takarítónő történetéből. Tanulságos, ahogyan az évtizedeken át gyerekeket oktató pedagógus egy véletlen alkalmával rájön: hosszú ideig nem vette észre, hogy a szorgalmas, alapos, nehéz sorsú takarítónő, Annus nem tud írni és olvasni. Mivel az asszony ezt szégyellte bevallani, ezért magyaráztatta el időnként a tanítónővel, melyik színű flakonban milyen tisztítószer van. A pedagógust egy tévedés, a bútorápoló helyett használt napolaj nyári emlékeket idéző illata vezeti el a felismerésig, Annus hiányosságáig. Ekkor pedig ő szégyelli el magát figyelmetlensége miatt, s kompenzálásként még nagyobb szeretettel csomagolja ajándékait a takarítónőnek.

Tóth Krisztinának a kötetben szereplő többi novelláját sokszor átlengi valami titok, s a szereplők helyzetére jellemző a kiszolgáltatottság. Egy-egy múltbeli történés árnya lebeg a legtöbbjük fölött, ám a történtekre nem mindig derül fény. Így van ez a valóságban is, hogy bármennyire is szeretnénk, nem tudunk mindig az adott szituáció, érzelem mögé látni. Egyes novellákban (például Hinta) azonban nagyon is kiderül az a bizonyos titkok, amelyet talán jobb lett volna nem tudni. Mert a tudás, az ismeret olykor nagyon szomorúvá és szintén kiszolgáltatottá tesz.

Nem egy megnyugtató kötet a „Fehér farkas”, sokkal inkább nyugtalanító. Mégis, kínálja magát olvasásra, a történetek visznek magukkal, hiszen az olvasó kíváncsi, várja, hogy összeálljon számára a kép. Amit látva aztán nem feltétlenül lesz boldog, ám azt nagyon is érezheti, hogy ezek a szövegek a valóságnak azon szeletét mutatják meg, amelyről egyébként szívesen hallgatunk. Így aztán a magunkénak is érezhetjük némelyik történetet, hiszen, kinek ne lennének kisebb vagy nagyobb titkai?