Betlehemezők és bebocsátóik – Pásztorjáték a zsibongó városban

Lendvai Tibor, Varró János, Tárnok Ákos, Varga Evelin, Horváth Árpád és Csikós Péter csütörtök délután lódult neki, s estig meg sem állt. Cókmókjuk hangszerek – duda és tambura, citera és brácsa, hegedű és bőgő – és egy kis betlehem volt. Azért kicsi, hogy a szűk előszobákban kár ne essék bejövetelükkor a berendezésben.

– Akkor jó, ha olyan helyre tudunk menni, ahol ez az egész nem egy kiüresedett népszokássá válik, ahol nemcsak arról van szó, hogy eljátsszuk ezeket a népdalokat. Olyan helyre jó megérkezni, ahol a minket bebocsátók komolyan veszik a betlehemezést. Akik úgy fogadják, hogy igen, mi rámutatunk Jézusra, rámutatunk az ünnep lényegére – fogalmazott Lendvai Tibor, aki amellett, hogy a Kákicsban fújja, a Hermann zeneiskolában néprajzot tanít. – A jókívánságokban, amelyek ilyenkor elhangzanak, régen hittek az emberek. Ennek a kimondott szó erejébe vetett hit a lényege – magyarázta a kedvünkért, majd vett egyet a házigazda, Anna „fölsővárosi” réteséből. Hittel és szeretettel fogadta őket a család.

„– Mária, induljunk, / Jézus a mi Urunk, / terjessze ránk áldását, / az ő szent koronáját! / E házra, / urára / boldogságot kívánunk utoljára, jó éjtszakát kívánunk utoljára!” – énekelték búcsúzóul.