Születésnapot ünnepelnek szeptember elsején

2018.08.26. 16:00

Húsz éve énekelnek már a Pákozdi Népdalkör tagjai

Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Pákozdi Népdalkör. Az alkalomra meghívták közeli népdalkörös barátaikat is.

S. Töttő Rita

A Pákozdi Népdalkör számos fellépésen van már túl Fotó: Szilágyi Dénesné

A pákozdi művelődési házban működő nyugdíjasklub asszonyai nagyon szerettek énekelni – így kezdődött 20 évvel ezelőtt a Pákozdi Népdalkör története, emlékezik vissza Szilágyi Dénesné Éva, a kör vezetője.

– Magyar–ének szakos tanár voltam az iskolában, és egyszer csak megkerestek, hogy vállalnám-e a vezetést és a tanítást. Vállaltam, s mivel mindenki támogatott bennünket, megalakultunk… – meséli Éva, aki az akkori alapítókkal elhatározta, hogy először a Fejér megyei népdal világával ismerkednek meg. – Így hát Pesovár Ferenc gyűjtötte dalcsokrokat énekeltünk, majd kitekintettünk messzebbre is: Tolnára, a Mezőségbe, Szatmárra is. Egyúttal elköteleztük magunkat a helyi ünnepségek mellett, így megismertek minket a környékbeliek. Sokat mentünk vidékre is, baráti kapcsolatokat építettünk ki népdalkörökkel.

Kezdetekkor a Pázmándi Népdalkör segítette őket, akik már akkor tapasztaltak voltak. Megkezdték az országos minősítő rendszerben a megmérettetést, melynek első eredményeként ezüst minősítést kaptak.

A Pákozdi Népdalkör számos fellépésen van már túl
Fotó: Szilágyi Dénesné

– Utána természetesen többször is megmérettettük magunkat, melynek köszönhetően több aranyéremmel rendelkezünk. Az elmúlt 20 év egyik legnagyobb élménye az Erkel Színházban történt, ahol összejött a magyar népdalkörök színe-java, és ott közösen énekeltünk. Fejér megyét mi képviseltük, és hatalmas élmény volt együtt énekelni a legjobbakkal.

A Pákozdi Népdalkör mai tagjai közt vannak még alapítók, de – ahogy Éva fogalmaz – sajnos vannak már, akik csak fentről tudják hallgatni a kör tagjait. Jelenleg tizenketten énekelnek, s boldogan vennék, ha érkezne hozzájuk utánpótlás is. A fiatalokat azonban nehéz bevonni, vélekedik a körvezető. A 20. születésnapjukra azonban nagyon készülnek: szeptember elsején 15 órakor a pákozdi kultúra házában lépnek fel meghívott vendégeikkel közösen: környékbeli kórusok, népdalkörök, zenekarok adnak koncertet a Pákozdi Népdalkör tiszteletére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában