Egy jól elmondott vers olvasásra ösztönözheti a hallgatóságot

Dabóczy Gergely imád verset mondani. 2001 óta él Zámolyon, s igazán beilleszkedett a falu közösségébe. A versmondásról faggattuk egy zámolyi kulturális est után.

– Meg kell érni a versekre. Tizenévesen, bár kedveltem az irodalmat, nem gondoltam volna hogy egyszer majd pódiumra állok – mondta Gergely. – Azonkívül, hogy szeretem a verseket, nagyon szívesen értelmezem is a mondanivalójukat, a sorok közé bújtatott gondolatokat. Úgy érzem, óriási felelősség mindezt átadni ezeken a rendezvényeken olyanoknak, akik eljönnek érdeklődőként, vagy csak meghallják a verset, s megérinti őket egy-egy mondat, gondolat – tette hozzá.

Gergely hiszi, vannak olyanok, akik – verset hallva – később fellapozzák az adott kötetet, utánanéznek a hallottaknak.

– Ez nemcsak kultúraápolás, hanem egyfajta életforma is. Szerintem, ha beépülne az emberek hétköznapjaiba, hogy irodalmat, verseket olvasnak, és egy kicsit elgondolkodnak rajta, akkor sokkal közelebb kerülhetnének az emberek nemcsak az irodalomhoz, de egymáshoz is – véli a fiatalember. – Ez segítené, hogy egymással is elkezdjenek beszélgetni, s így egy kicsit kinyílna a világ, és nemcsak a divatos közösségi oldal létezne, hanem valami más is, ami már önmagában óriási előrelépés volna – egészítette ki a versmondó.

Az elmúlt időszak zámolyi történéseiből Gergely éppen egy beszélgetős estet emelt ki, az Ahogy nagyapáink mesélnek... című programot.

– Roppant módon élveztem. Szeretem hallgatni, ahogyan az öregek beszélnek a régi időkről – szólt tisztelettel a falubéliekről Gergely.