2017.12.18. 19:17
Kilencedik éve koncerteznek ünnep előtt a Hangistállóban
A fenyőillatú Hangistállóban vadvacsorával, ünnephez illő kézműves portékákkal, s legfőképpen szívhez szóló muzsikával hangoltak karácsonyra az év utolsó koncertjén.
A nagyegyházi (Hang)istálló már csak kicsit emlékeztet ama nevezetes „rongyos istállócskára”, noha itt is valaha tehenek kérődztek a Batthyány-birtokon. A koncertteremmé varázsolt épületben a háziasszony, Ribli Ilona kedvvel dekorálta karácsonyira a natúr fenyőágakkal rusztikus hangulatot idéző nagytermet. Ribli Ilona csellóművész a Danubius vonósnégyes tagja, rendületlenül ragaszkodik a komolyzene tolmácsolásához, szerinte nincs különbség a vidéki és a nagyvárosi hallgatóság között. Hagyomány, hogy Adventben ennek jegyében zárják a koncertévet – a Danubius ezúttal Haydn és Dvorák szívhez szóló muzsikájával ajándékozták meg a közönséget. Ebbe belefért a házigazda, Kolozsvári Mihály által készített vadvacsora, s néhány kézműves is elhozta az ideillő portékáit.
Haydn Kaiser Quartettje sok barokkos elemet hordoz, sokan éppen ezért szeretik a bécsi klasszikus zene első mesterét. A mű második, Adaggio tételében hangzik fel egy német népdal, ami a zeneszerző közvetítésével előbb az osztrákok, majd a németek himnusza lett, s ma is az. A négytételes mű egyre magasabb hangokat szólaltat meg, a végén szinte a szférák zenéje viszi képletesen mennybe hallgatóságát. A vonósnégyes tagjai sokszor játszották már e művet, de szemmel láthatóan őket is magával ragadta az egyre magasabb regiszterekben zengő muzsika. A másik mű Dvorák cseh zeneszerző, szintén sok szláv népzenei elemből építkező Opus 51-es vonósnégyese volt. Harmadik, Románc tétele lassú, lírai hangzásával és tempójával különösképpen illett a vasárnap koraesti adventi hangulathoz.