tanteremszínház

2017.11.17. 17:00

Klamm háborúját mutatják be az iskolákban

Az érettségire készülő Márk sírva kéri Klamm tanár urat, hogy ne buktassa meg. Hiába, Klamm egyest ad. Márk öngyilkos lesz.

Szabó Zoltán

Lábodi Ádám adja elő az erős német darabot

Fotó: Nagy Norbert

Másnap az osztály levelet ad át a szaktanárnak, amelyben átnyújtják hadüzenetüket, és ezzel kezdetét veszi Klamm háborúja. A német Hensel Kai híres darabjának története ez, amelyet tanteremszínházi előadásokon mutatnak be a középiskoláknak, a Vörösmarty Színház és a Székesfehérvári Tankerületi Központ együttműködésében. Erről tartottak tegnap sajtótájékoztatót tegnap a fehérvári teátrumban. Szikora János kiemelte, hogy a fehérvári színház évek óta sikeresen működteti Atlantisz programját, és fontos feladatának tekinti, hogy a diákokat megszokott, hétköznapi életközegükben is elérje előadásaival. Ehhez kiváló műfaj és módszer az osztályteremszínház.

Lábodi Ádám adja elő az erős német darabot
Fotós: Nagy Norbert

Az előadás rendezője, Kolos István elmondta, hogy a Klamm háborúja műfajilag monodráma, de az osztályok, a diákok aktív résztvevői a történetnek. A darab előadója, szereplője, Lábodi Ádám hozzátette, hogy ez egy nagyon erős, kemény történet, súlyos morális kérdéseket feszeget és reméli, hogy minél több iskolába eljutnak majd. A tankerület igazgatója, Török Szabolcs pedig arról beszélt, hogy örömmel csatlakoztak a programhoz. A színház és a tankerület közös pályázatot hirdet az utóbbi által fenntartott középiskolai 11. és 12. évfolyamos osztályok számára. Pályázni olyan fotóval vagy plakáttal lehet, amely kreatív módon mutatja be az adott osztályközösséget vagy a tanár-diák viszonyt. A kiválasztott pályaművet beküldő osztályok térítésmentesen nézhetik meg a darabot intézményükben, közösségükben. A pályaműveket a [email protected] címre december 18-ig küldhetik el, az eredményt január 10-én teszik közzé a színház honlapján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában