Támogatás

2024.05.14. 18:30

Ezúttal gyermekorvosok kapták a jótékonysági vadászat támogatását

Ezúttal nem kórházi gyermekosztály, hanem a móri körzeti gyermekorvosok kapták meg az Országos Jótékonysági Vadászat tavalyi vadászatából származó támogatást.

S. Töttő Rita

Fotó: OJV

Második alkalommal adott át adományokat Móron az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. (OJV) nevében Fejes László ügyvezető május 14-én, kedden.

- Tekintettel arra, hogy a helyi kórháznak nincs gyermekosztálya, amelyeknek a támogatásokat át szoktuk adni, így a három alapellátást biztosító körzeti gyermekorvos, Kerekes László, Birki Ida és Paisné Horváth Zsuzsanna orvosok kapják a támogatásból finanszírozott eszközöket. Ebben az esetben is maguk az orvosok választhatták meg, mire van szükségük – árulta el a feol.hu-nak Fejes László. Mint megírtuk, a 2023-as jótékonysági vadászat eredményeképpen rekord nagyságú, 51,2 millió forintot adhatott át szimbolikusan a magyar egészségügynek az OJV.

Fotó: OJV

A móri orvosok most közel 1 millió 800 ezer forint értékben kaptak eszközöket, ahogy megközelítőleg tavaly is. Ennek köszönhetően tehát az OJV közel 4 millió forint adományt biztosított eddig a móri gyerekek gyógyulásához – mutatott rá az ügyvezető, hangsúlyozva: az Országos Jótékonysági Vadászat móri programjának résztvevője és támogatója Törő Gábor országgyűlési képviselő, aki, mint fogalmazott, Fett Krisztián alpolgármesterrel együtt sokat tett a program megvalósításáért. A móri térségben a Hang-kút Vadásztársaság bonyolította le a vadászatot tavaly december 27-én, tette hozzá Fejes László.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában