Szemétből gyúrt ostromgyűrű fogadja az északi kapunál a Fehérvárra érkezőt (videó)

Szép, művelt földek közé ékelődve halad az a sokszor megénekelt, híres „feheruuaru rea meneh hodu utu rea”. Majd a városhoz közelítve, a jobb oldalon nádasokkal körülvett halastavak csillognak, a másik oldalon pedig más dolgok csillognak. Az ostromgyűrű, de nem abból, amiből várnánk a koronázóváros előszobájában. Ott nincsenek sem vértek, kivert ezüstből, sem lovagok kiknek kétkezes pallosain megcsillan a markolatra kovácsolt végsúly sokat látott gömbje. De még a mindig Győr felől fújó szél sem a dzsidások lándzsahegye alá kötött szalagokat kergeti. Az északnyugati kaput szorongató ostromgyűrű szemétből áll, egy olyan helyen, ami naponta helyet ad a legkülönbözőbb eseményeknek.

Értékesítési hely, piac, ahol akciós a krumpli és a hagyma ára is messze elmarad a boltokban megszokottaktól. A magányos kofa egy fa tövében elhelyezett fotelben tölti a napját, még egészen zord időben is, és mindenkit udvariasan kiszolgál, sőt, beteszi az autókba a portékát, hogy a vevő ne koszolja össze a ruháját. A szegény árus megbirkózik a feladattal éppúgy, mint a mostoha körülményekkel, ám a fotel már nem, így jön helyette egy új, míg a régi pár méterrel hátrébb kerül. Mielőtt aggódnánk, nem magányos, a kidobott fotel, nem üti meg magát. A többi szemét közé került, amit leginkább azok hagynak ebben a torkolatban, akik teherautóval érkeznek oda. Ők pakolnak, ide-oda, majd az egyik megy erre a másik meg arra, a szemét meg marad. És ha egy kicsi hulladék is kerül valahova, akkor valami késztetést éreznek az emberek, hogy tegyenek hozzá még valamit, mint a kutyák a futtatóban. Aztán ahol szemetet hord a szél, ott gyorsan jönnek a kreatívak a mentő ötlettel: szebb időket is látott gumiabroncsokkal súlyozzák le a szálló szemetet.

Gyakran az útfenntartó munkatársai is megállnak az aszfaltozott öbölben, egy-egy felvonulás, munkaterület elfoglalás előtt, erőt gyűjtve a nagyforgalmú úton végzett munkához. A szemét közben egyre nő, így a szántóföldre vezető bekötő másik felére is jut már, sőt, a szél ezt-azt átvitt már a tavak felé is.

Emiatt aztán a törvénytisztelő állampolgárok persze azonnal a telefonért nyúlnának, hogy késlekedés nélkül szóljanak a hatóságoknak, de felesleges, ugyanis a hatóság is rendszeresen használja ugyanezt a területet. Beállnak a járőrautóval a bekötő két partját szegélyező szemétkupac közé és felállítják a sebességmérő kamerát. A háromlábú vagy a szalagkorlátnál lapul, a krumplis hirdetőtábla közelében, 60-ra állítva, vagy a Mór felől érkezőket figyeli, hogy hátha azok majd túllépik a megengedettet. Amikor kész, ők is elmennek, mint az összes többi kihasználója ennek a területnek, és ottmarad a szemét, mely egyre gyűlik és mégis senkié.

Nem vállalja fel senki és bár a város kapuját csúfítja el, nem az övé, és igaz, hogy a közút kezelésében van az út, a szemét nem az úttesten vagy az árokban van, így hozzájuk sem tartozik. De nem lehet a szeméttel teli erdősáv másik oldalán gazdálkodóké sem, hiszen ők aztán végképp nem csinálnak ott semmit. Az illegális hulladéklerakással kapcsolatban megkereshetné a rendőrség a megoldást, de a háromlábút összecsukják, a szemüket meg be, és elmennek máshová mérni, ahol talán szebben szaglik a virág. A szemétdombok, körülöttük a szétlapult ruhadarabok és soha el nem bomló műanyagok, gumihalmok pedig egyre gyűlnek.